Kormány: mindenki el tudja tartani a családját a járvány után is

A magyar kormány mindenki számára garantálja, hogy a koronavírus-járvány után is képes lesz tisztességes munkából ellátni a családját, továbbá annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus „elpusztít”.

Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára mondta az MTI-nek. Novák Katalin azt hangoztatta: a kormány az elmúlt években visszaadta a munka tisztességét, és a jövőben is munkaalapú közösségben fognak gondolkodni.
Örömtelinek nevezte, hogy az Európai Bizottság végre kiemelt helyen foglalkozik a demográfiával, „talán Brüsszelben is végre felismerték azt, hogy a demográfia az egyik legnagyobb probléma” az elkövetkező évtizedekben.
Ismertetése szerint a fiatalok Európa-szerte egyre kevesebb gyereket vállalnak, és általános jelenség, hogy kevesebb gyermek születik, mint ahányat a szülők terveznek. Hozzátette: ezért ezzel a helyzettel az uniónak és az egyes kormányoknak is foglalkozniuk kell.
Szerinte Magyarország azért tud ehhez a gondolkodáshoz érdemben hozzájárulni, mert már tíz éve kiemelten foglalkoznak a demográfia és a családtámogatás kérdéseivel. Hozzátette: lépéseiket hitelesítik is az eredmények; így például több mint 20 százalékkal emelkedett a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma jelentősen nőtt, hatvan éve nem volt olyan alacsony a válások száma, mint tavaly, és csökkent a terhességmegszakítások száma is.
Úgy látja, Magyarországon visszatért a gyermekvállaláshoz szükséges bizalom, a fiatalok egyre inkább mernek családot alapítani, újabb gyermekeket vállalni.
A magyar kormány továbbra is elsődleges feladatának tartja, hogy a fiatalokat segítse a családalapításban és a gyermekvállalásban, és ebben segítik őket a családi típusú adózással és a munkához kapcsolódó családtámogatásokkal – hangsúlyozta az államtitkár.
Szerinte az eddigi kedvező eredmények feljogosítják Magyarországot arra, hogy eredményeit megossza, és közös gondolkodásra hívja az európai országokat.
Novák Katalin azt mondta: a koronavírus-járvány is arra mutat rá, hogy a demográfiai kihívásokra nem a tömeges bevándorlás a megoldás, mivel annak súlyos veszélyei vannak.

Megosztás