Kormányinfó: ismét határzár lesz szeptembertől

Eltörlik a színkódokat, külföldiek nem léphetnek Magyarország területére. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette a szeptember elsejétől életbe lépő járványügyi szabályokat

A mai kormányinfón bejelentették a második hullámra készülve az új járványügyi intézkedéseket, melyek szeptember elsejétől lépnek érvénybe. A tájékoztatót Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter tartotta.

Mint mondta, egyszerre kell biztosítani az idősek és iskolások védelmét, valamint a gazdaság zavartalan működését. Ennek érdekében ismét a veszélyhelyzetkor bevezetett határvédelmi intézkedések lépnek életbe: szerint szeptember elsejétől külföldi állampolgár nem léphet be Magyarország területére, csak rendkívül kivételes esetben és szigorú ellenőrzés mellet, mint például nemzetközi sportrendezvények résztvevői és diplomáciai közszereplők.

A külföldről érkező magyar állampolgároknak karanténba kell vonulniuk két hétig, vagy pedig két negatív koronavírus-tesztet kell bemutatniuk.

A miniszterelnök az intézkedést azzal indokolta, hogy a szakértők véleménye szerint jelenleg a behurcolás jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezért ha zárjuk a határokat, és betartjuk az itthoni szabályokat (maszkviselés, és fertőtlenítés) úgy kordában tartható a vírus. Kiemelte, az iskolakezdésre való tekintettel most különösen fontos, hogy ezeket a szabályokat betartsuk.

A miniszter ezután azt is bejelentette, hogy a magyar állam 50 lélegeztetőgépet adományoz Ukrajnába a kárpátaljai területeknek.

Ezt követően még hozzátette: mivel személyét illetően sokan érdeklődtek arról, hogy ő maga teszteltette-e magát, ezért elmondta: a kormányülésen a tisztifőorvos engedélyével két negatív teszt után vett részt, melynek költségeit maga fedezte.

Ezt követően a miniszter az újságírók kérdéseire válaszolt, melyek közül néhányat itt is közlünk:

Számítanak arra, hogy ősszel újra digitális oktatás lesz, és tarthatnak az iskolák tanévnyitó ünnepséget?
Az EMMI javaslata szerint az iskolák ne tartsanak ünnepséget, ugyanakkor nincs megtiltva. A digitális oktatás visszatérésére egyelőre nem kell számítani, de fenntartják a lehetőségét.

Sok iskolában őszre halasztották az osztálykirándulást. Ezek megtarthatók?
Belföldön engedélyezett, egyedi mérlegelés alapján. Külföldre nem lehetséges.

Visszavezetik a boltokban az idősek védelmére a vásárlási idősávot?
Egyelőre nem, az új szabályok egy hónapig érvényben lesznek.

Kinek kell megtérítenie a koronavírus tesztek árát: az egyénnek vagy az államnak?
Augusztus elseje óta az egyénnek kell fedezni a tesztelés költségeit. Németországban is ugyanez várható szeptember 15-től. Abban az esetben fizeti az állam, ha az illető önhibáján kívül kerül karanténba kontaktkutatás végett.

Szabad külföldre utazni?
Az országot el lehet hagyni, a hazatérésnél vannak érvényben a szigorú ellenőrzések. Ezzel együtt az országok korábbi színkódrendszerétt eltörlik. Két szín van: zöld Magyarország, és minden más ország piros – tette hozzá a miniszter.

A tervek szerint a Puskás Stadionban játszaná a Bayern München és a Sevilla a szuperkupadöntőt szeptember 24-én. A külföldi szurkolók ezen részt vehetnek?
Erre még nincs részletes terv: a jelenlegi elképzelés szerint az UEFA 3-3 ezer jegyet értékesítene a két csapat szurkolói között. A jelenlegi szabályok szerint két negatív teszttel megérkeznek a repülőtérre, ahonnan rögtön a stadionba szállítják őket, majd a meccs után vissza a repülőtérre.

 

Megosztás