Kötelezővé teszi a maszkhasználatot zárt térben a kormány

Szombattól kötelező lesz a maszk viselése zárt térben, döntött a kormány. Az egészségügyben kötelezővé teszik a harmadik oltást. Az 500 főnél nagyobb rendezvényeken csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

Szombattól zárt térben kötelező a maszkhasználat – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. Üzletben történő vásárlás során, levéltárban, múzeumban, színházban, moziban és a közigazgatási szolgáltatást igénybe vevők számára.

A tömegközlekedési eszközökön eddig is az volt, ezentúl az üzletekben is kell maszkot hordani, kivétel az iroda és a sporthelyszínek. Azon szolgáltatásoknál, ahol öt főnél többen tartózkodnak, szintén mindenhol kötelező lesz a maszk viselése. Az iskolákban és egyetemeken az igazgatók döntenek erről. Az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeken csak védettségi igazolással lehet részt venni.

Az egészségügyben kötelezővé teszik a harmadik oltást is. A két oltás által adott védettség már nem elegendő, feltétlenül szükséges a harmadik is, jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető mniszter. A 3. oltást a másodikat követő hetedik hónap végéig kell felvenni. Akinél ez már eltelt, annak időt kell biztosítani arra, hogy ez megtörténjen.

A matematikusok előrejelzése szerint a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet – jelentette ki Gulyás Gergely.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

 

Megosztás