Ma van az év legszomorúbb napja: a kék hétfő

Marketingfogásként indult, mára azonban bevette magát a köztudatba a kék hétfő, az év legbúsabbnak titulált napja, mely minden évben január harmadik hétfőjét jelenti.

A depresszió gyakorisága 50 százalékkal növekedett az elmúlt harminc évben világszerte, mondhatni a modern kor egyik népbetegsége lett. Erre természetesen a világjárvány is rátett egy lapáttal, Magyarországon például a depressziós és szorongásos panaszok 2,5-3-szoros emelkedését okozta a covid pandémia miatti állandó félelem és bizonytalanság. Megfigyelt jelenség, hogy a depresszió bizonyos esetekben szezonális lehet, az év ugyanabban az időszakában jelentkezik. Ez a fajta szezonalitás főként az őszi és téli hónapokra jellemző.

Az évezred elején kelt életre az a közhiedelem, hogy tudományos számítások segítségével azonosították az év legborúsabb, legszomorúbb napját, mely a blue Monday, azaz kék hétfő nevet kapta. Eszerint az év legdepressziósabb napja január harmadik hétfőjére, azaz a mai napra esik.

Valójában a kék hétfő koncepcióját egy brit utazási iroda találta ki, aki ezzel a marketingfogással igyekezett az embereket téli utazásokra ösztönözni melegebb éghajlatú területekre – így enyhíteni a hideg, szürke és szomorú téli időszak okozta búskomorságot.

Persze van némi igazság az elképzelésben: statisztikailag kimutatható, hogy az öngyilkosságok gyakorisága hétfőn a legmagasabb, a hét végéhez közeledve pedig alacsonyabb. Hétfő reggel szembesülünk azzal is, hogy ismét kezdődik egy egész munkahét, és vissza kell mennünk gályázni.

Miért pont január? Talán mert mostanra elmúlt a karácsony és a szilveszter okozta ünnepi jókedv, ekkorra már lekerülnek a karácsonyi díszek, a karácsonyfát is már lebontották a legtöbb othonban. Kezdődnek az igazán hideg téli napok, és még mindig kevés a napsütés. A természet is halott és szürke még, a színek kivesztek a természetből. Ekkorra általában az újévi fogadalmak is már fuccsba mentek, a pénztárcánk pedig megsínylette az ünnepi költekezést, és általában ilyenkor fogynak el a megtakarításaink a januári hónapra.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy bár talán ez az év legszomorúbb napja, de koránt sem ilyenkor a legmagasabb az öngyilkosságok száma: érdekes módon ennek szezonalitása éppen fordított: a nyár közepén a legmagasabb, míg télen a legalacsonyabb az öngyilkosságok aránya.

Érdemes-e egyáltalán foglalkoznunk a kék hétfő okozta szomorúsággal? Ha másért nem is, ezt tekinthetjük egyfajta lélektani fordulópontnak: ha ezen a napon valóban búsultunk, gondoljunk arra, hogy az év többi napja ennél már csak boldogabb lehet!

Megosztás