Magyar fiatalok: a megélhetés a legégetőbb gond

A 15-29 évesek a jobb megélhetés reményében tartanak külföldre, többségük pedig az anyagi nehézségeket tartja a fiatalok legégetőbb problémájának – derül ki a most nyilvánosságra hozott teljes Magyar Ifjúság Kutatásból.

A gyorsjelentés után másfél évvel nyilvánosságra hozott teljes Magyar Ifjúság Kutatás 2016 legfőbb megállapításait a 24.hu foglalta össze.

Az 500 oldalasnál is bővebb dokumentum számos szempontból vizsgálja a magyar fiatalok helyzetét. Egyébként a kutatást 2000 óta négyévente végzik azonos módszertannal. Ezúttal nyolcezer magyarországi és – első alkalommal – négyezer határon túli 15-29 éves fiatalt kérdeztek meg.

A fiatalok számát és arányát tekintve az látszik, hogy a vizsgált korosztályon belül ötéves korcsoportokat tekintve a 15-19 és a 25-29 évesek létszáma csoportként mintegy 85 ezer fővel csökkent 2001 és 2016 között, míg a 20-24 éves korosztályé 100 ezer fővel lett kevesebb.

null

A magyarországi fiatalok jelentős részének tervei között csak időszakos a külföld iránti érdeklődés, a válaszadók harmada pár évre tervezi a közeljövőben, hogy külföldre megy dolgozni, további 18 százalék pedig csak pár hétre vagy egy hónapra. 15 százalék jelezte, hogy letelepedési szándékkal költözne külföldre.

A magyar fiatalok a külföldre költözés legerősebb indokaként a jobb megélhetést említették, a megkérdezettek több mint kétharmada (69 százalék) vallott így. Ezt követte a tapasztalatszerzés (38 százalék) és az otthoni rossz anyagi körülmények (35 százalék). A fiatalok 36 százaléka ért egyet azzal, hogy az idejövő külföldiek elveszik a magyarok elől a munkát, ezért nem kellene engedni, hogy idejöjjenek.

A kutatásból kiderült az is, hogy a politika alapvetően nem érdekli a magyar fiatalokat: nincs olyan régió, beleértve Magyarországot, ahol többen lennének a politika iránt érdeklődők, mint a nem érdeklődők. A magyarországi 15–29 évesek kétötödét pedig sem a politika, sem a közélet nem érdekli, az érdeklődők aránya csupán 6 százalék.

Megosztás