Már az előszűrőn elbukott az iskolaőrnek jelentkezők kétharmada

Már az egészségügyi és a pszichológiai vizsgálaton sem jutott túl az iskolaőrnek jelentkezők több mint kétharmada. A képzés és a vizsgák még csak ez után következnek.

Ahogy arról már beszámoltunk, idén ősszel a Bárdos és az Árpád iskolában, az Ady technikumban és a nagyatádi szakközépiskolában is lesznek iskolaőrök. 

Július végéig összesen 1409-en jelentkeztek a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra, az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után pedig 497-en kezdték meg a képzést – válaszolta a Népszavának az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az nem derült ki a rendőrségi válaszból, hogy hányan voltak, akiket alkalmatlanság miatt kiszűrtek, és hányan azok, akik maguk döntöttek a képzés feladásáról. A maradóknak egy hónapos gyorstalpaló kezdődött augusztus elején: ezen 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati ismereteket kell elsajátítaniuk. A modulok mindegyike vizsgával zárul.

A rendőrség szerint országszerte 478 iskolába kellene őrt küldeni, ezt pedig a képzést megkezdők száma alapján nagyon szűkösen tudják majd teljesíteni.

 

 

Megosztás