Március 15-ig meghosszabbította a korlátozásokat a kormány

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma a Kormányinfón, írta az MTI.

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz – fogalmazott Gulyás Gergely.
Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások.  Mint mondta, a következő két hétben felgyorsul az oltások beadása, több embert oltanak majd be, mint eddig összesen. Gulyás ezt követően ez ellenzéket kritizálta, és az ellenzéki pártokat oltáselleneseknek nevezte.

A miniszter újságírói kérdésekre válaszolva elmondta még a 24.hu szerint:

  • március 1-től kapják meg postán a védettségi igazolványt azok, akiket már korábban beoltottak, vagy a védettségük fennáll. Számukra a karantén alóli felmentés biztosra vehető,
  • alaposan megvizsgálták a kínai vakcinát és csak ezután engedélyezték,
  • egy hétvégén egymillió embert be tudnak oltani.

(Nyitókép: MTI)

Megosztás