Medián: a fideszesek zöme is több bértámogatást adott volna

Az emberek 77 százaléka szerint a kormánynak több bértámogatást és bérpótlékot kellett volna adnia a járvány alatt bajba került dolgozóknak és vállalkozásoknak – derült ki a Medián áprilisi felméréséből.

A kormányváltást akarók 96, a kormányt támogatók 59 százaléka értett egyet ezzel – írta a hvg.hu. A bezárásra kényszerült nagyatádi vállalkozók is komoly veszteségeket szenvedtek, erről itt írtunk legutóbb. A nyitásra készülő, helyi vendéglátással foglalkozók helyzetéről pedig itt.

A többség az oltási sorrenden is változtatott volna: a megkérdezettek 82 százaléka szerint a szociális terület munkatársainak az egészségügyi dolgozókkal egy időben, vagyis az elsők között kellett volna megkapniuk a védőoltást.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás