Meghosszabbítják a korlátozásokat márciusig

Zárva maradnak a vendéglátóhelyek, mozik és sportlétesítmények. A középiskolások és az egyetemisták továbbra is is otthon kénytelenek tanulni. Lenne megoldás a korábbi nyitásra az egészségügyi szakértő szerint.

A jelenlegi szabályok fenntartása indokolt – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai sajtótájékoztatóján. A kormány a koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbítja.

Szerinte a korlátozások fenntartása azt a célt szolgálja, hogy Magyarország elkerülje a járvány harmadik hullámát. A kormány február közepén tekinti át a helyzetet újra. A miniszter hozzátette: mindehhez a rendkívüli jogrend meghosszabbítása is szükséges, amelyet saját hatáskörben a kormány 15 napra rendel majd el február 7-én éjféltől, ezt követően pedig az Országgyűlést fogja arra kérni, hogy 90 nappal hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet.

A miniszter szerint komoly gondok vannak a vendéglátásban, ezért tárgyaltak az érdekképviseleti szervekkel, és úgy döntöttek, hogy mindent megtesznek a bértámogatások kifizetésének felgyorsításáért. Továbbá javaslatot tesznek a közfoglalkoztatási béremelésre, a közmunkabér 85 ezer, a garantált közfoglalkoztatási bér pedig 110 ezer forint lesz. Arról is beszélt, hogy a kisboltokat támogató programot indítanak, erre 45 milliárd forintot szánnak. Kijelentette: azzal a vendéglátóhellyel szemben, amelyik kinyit február 1-jén, fel fognak lépni.

Gulyás azt mondta: két esetben van lehetőség az enyhítésre: ha a járvány terjedése tovább mérséklődik, és még kevesebb lesz az aktív fertőzött, illetve ha kellő számban áll rendelkezésre vakcina.

Ugyanakkor Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő arra hívta fel a figyelmet: antitest szűréssel gyorsabban elérhető lenne a nyájimmunitás – számolt be róla a Magyar Hang. Emlékeztetett rá: a kormány szakértői 25 százalékosra becsülték a természetes átfertőzöttséget Magyarországon. Vagyis a nyájimmunitáshoz szükséges 6 millió emberből 2,5 millió már eleve adott, vonta le a következtetést. Vagyis a minél előbbi nyitáshoz el kell kezdeni az antitest-szűrést. Akinek ugyanis ez pozitív lesz, az már átesett a fertőzésen, tehát csak később kell vakcinát kapnia. Máris 2,5 millióval kevesebb vakcinára van szükség a következő hónapokban. Az egészségügyi szakértő egy kérdéssel zárta a bejegyzését„Vajon ennek miért nem látjuk még jelét sem?”

 

 

Megosztás