Miniszter: június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet

Varga Judit igazságügyi miniszter egyértelművé tette: továbbra is a kormány döntésén múlik, hogy visszavonja-e az általa kihirdetett rendkívüli jogrendet.

A miniszter ezt írta ma a Facebook-oldalán: „Ma benyújtásra kerül az Országgyűléshez az a törvényjavaslat, amellyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy szüntesse meg a veszélyhelyzetet.” Varga Judit szerint, ha kedden elfogadják a törvényjavaslatot, akkor a veszélyhelyzet várhatóan június 20-án megszűnhet Magyarországon.

Kérdés, persze, hogy a március 11-e óta elfogadott, és a veszélyhelyzet végével hatályukat vesztő rendeletek közül mit emelnek törvényi szintre, vagy akár erősítenek meg miniszteri rendeletben, tisztifőorvosi döntésekben.

Lassan készülhetnek azok, akiknek a veszélyhelyzet alatt járt le a személyijük vagy a forgalmi engedélyük, azok ugyanis már csak a veszélyhelyzetet követő 15 napig lesznek használhatók, ahogy a menet közben lejáró gyest, gyedet vagy gyetet sem kapják majd tovább az érintettek – írta a hvg.hu.

Megosztás