Nem biztonságosak a magyar jelszavak

A Google megbízásából végzett felmérést a YouGov cég. A kutatás tárgya az online adatbiztonság volt. Az eredményekből látható, a magyarok nem fordítanak elég figyelmet jelszavaik megóvására.

A felmérés eredményei szerint nem elég biztonságosak a magyarok által használt jelszavak, írta a hvg.hu. A hazai online kutatásban több mint ezer, 18 év feletti felnőtt vett részt. A kutatás online kérdőív segítségével zajlott, melyben öt, jelszóval kapcsolatos kérdést kellett megválaszolniuk a résztvevőknek.

A felmérés alapján a magyarok csupán 33 százaléka használ különböző jelszavakat különböző online szolgáltatáshoz. 28 százalék néhány online felületen, 27 százalék a legtöbb online felületen, 7 százaléka pedig minden felületen ugyanazt a jelszót alkalmazza. Az eredményekből kiderült többek között az is, hogy nem vagyunk elég körültekintőek az online szolgálatások igénybevételekor (bank, vásárlás stb), és nem vagyunk felkészültek az adathalászok elleni védekezésben sem.

A hazai felhasználók 13 százaléka használ erős jelszót. Ezekben a betűk gyakran nem állnak össze egy értelmes szóvá, számokat és szimbólumokat is tartalmaznak. Az érthető szavak mellett azonban elég komoly érvek állnak, ezek a gyakoribbak, hiszen megjegyezhetőbbek.

A kutatók úgy találták, hogy a magyarok 24 százaléka aggódik valamilyen szinten, hogy feltörik a jelszavát az általa használt online felületen (4 százalék nagyon aggódik, és 20 százalék eléggé aggódik). Ennek ellenére a magyarok csupán 56 százaléka használ kétfaktoros azonosítást bármely online szolgáltatás fiókjához. 

A kétfaktoros azonosítás során beiktatunk egy plusz lépést a felhasználónév és a jelszó megadása után. Így hiába jut hozzá valaki ezekhez az adatainkhoz, nem fog tudni belépni az ilyen módon védett felületre. Például ilyen, amikor pénzt veszünk föl a bankautomatából. Ekkor először a tulajdonunkban lévő kártyát behelyezzük az automatába, majd beütjük az általunk tudott PIN-kódot. Az azonosítás tehát csak akkor történik meg, ha mindkettővel rendelkezünk.

Tizede azoknak, akik nem használnak kétfaktoros azonosítást, nem tudja, hogy hogyan kell beállítani, míg 13 százaléka a felmérés előtt még soha nem is hallott a kétfaktoros azonosításról, 12 százalék pedig nem hiszi, hogy ez biztonságosabbá teszi a fiókot. 

A Google szerint a kutatási eredmények tükrében a magyar lakosságnak érdemes nagyobb hangsúlyt fektetnie az online szolgátatások igénybevételekor jelszavaik megóvására. Ennek részeként érdemesebb erősebb jelszavakat kitalálni, minden fiókhoz mást és mást.

Ha mégis elfelejtenénk egy adott jelszót, adjunk meg olyan működő e-mail címet, melyre kikérhetjük jelszavunkat. Néha érdemes telefonszámot is megadni a helyreállításhoz, mivel az sms-ben küldött kód nagyobb biztonságot jelent, hiszen fizikailag is tulajdonunkat képezi saját telefonunk, az e-mail-fiókunkkal ellentétben. Ezenkívül érdemes mindenhol beállítani a kétfaktoros azonosítást, ahol csak lehet.

A kép illusztáció.

Megosztás