Növekvő bérek mellett is álom a saját lakás

Az átlagkereset növekedése egyáltalán nem segíti elő a lakásvásárlást: egy év alatt az eladásra kínált ingatlanok ára majdnem ötödével nőtt. Idén pedig várhatóan további emelkedésre számíthat az, aki új otthonra vágyna.

Ahogy azt a napokban mi is megírtuk cikkünkben, a KSH legfrissebb jelentése szerint a magyarországi nettó átlagkereset majdnem 218 ezer forintra emelkedett a tavalyi év során. Méghozzá a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül.

Az Otthon térkép legújabb elemzése szerint az eladásra kínált ingatlanok ára már tavaly is magas volt. Ezek az értékek átlagosan 18%-kal nőttek egyetlen év alatt.

Még inkább beszédes az Otthontérkép elmúlt három évre vonatkozó kimutatása. Eszerint 2015 júniusa és a tavalyi év vége közt hiába nőttek a bérek 33%-kal, a lakásárak több mint kétszeresükre emelkedtek. Egész pontosan 66%-os növekedésről beszélhetünk a kínálati árakat tekintve. Tehát a bérek emelkedése nem sok segítséget nyújt azoknak, akik lakást kívánnak vásárolni.

Az olló idén tovább nyílik: várhatóan 5-8%-kal drágulnak majd az ingatlanok. A bérek emelkedése pedig a kormányzat szerint is alacsonyabb ütemű lesz, mint tavaly.

A vidéki, illetve nagyvárosok agglomerációjában fekvő ingatlanok a legkeresettebbek. Ennek oka, hogy a fővárosban és a nagyvárosokban az eladó lakások és házak ára már elérte azt a szintet, amit a háztartásokba befolyt összegekből még ki lehetne fizetni.

„A lakásárak emelkedése nemcsak a lokáció, de a típus függvénye is” – mondta az Otthontérkép Csoport vezető elemzője, Mester Nándor az Indexnek. A szakember szerint a tégla és családi házak ára két és fél év alatt 36%-kal nőtt, tehát a kereset növekedésével nagyjából arányosan. A panellakások ára azonban meghökkentő mértékben változott: tavaly ősszel már 77%-kal voltak drágábbak, mint két évvel korábban.

Nemcsak a lakásvásárlás megterhelő a családi kassza számára. Az ingatlanok bérleti díja ugyan a kimutatások szerint nem emelkedik tovább, mégis sokat kell költenie annak, aki használatba venné másnak a lakását. Az emberek átlagosan a nettó fizetésük harmadát lakhatásukra költik el.

Megosztás