Óráról-órára csaponganak az építőanyag-árak, súlyos gazdasági válság várható

Újabb csúcsokat érnek el az anyagárak, a kivitelezők sok esetben már nem hónapokra, hanem órákra adnak csak árajánlatot. Sorra hagyják félbe a felújítási munkálatokat, becsődölhetnek a nem tőkeerős építkezési cégek.

Nagy a baj az építőiparban: szinte kivétel nélkül minden építőanyag ára drasztikusan emelkedett az elmúlt hónapokban, és ennek hatása most már erőteljesen szorongatja mind a megrendelőket, mind pedig a kivitelezőket. Még a június 21-én megjelent cikkünkben egy nagyatádi arra panaszkodott, hogy az épületfa ára 90 ezerről 170 ezerre emelkedett – most viszont már 240 ezernél tart. Monok László, a Monok Tető Kft. ügyvezetője elmondta: napról-napra változnak az árak, valósággal követhetetlen lett a folyamat.

– A fa ára különösen elszállt, tavalyi évben 96 ezer forintnál zárt a natúr épületfa köbmétere, jelenleg 242 ezer forintba kerül. A tetőléc folyómétere 160-ról 375 forintra nőtt – sorolta az ügyvezető. –  Szerencsére, mivel előre látható volt az év elején, hogy elkezd fújódni egy lufi, ezért a beszállítókkal azonnal beszereztünk nagyobb mennyiséget, 30-40 köbméter fánk van raktáron, aminek a beszerzési árával tudunk kalkulálni, így az idei évem biztosítva van. Ha ezt nem léptük volna meg, akkor nagyon sok megrendelőtől elestünk volna. De így is egy átlagos káderkocka ház tetejének a felújítása, ami a munkáink 80 százalékát teszik ki, átlagosan 1,6 millió forinttal lett drágább. Előbb-utóbb kipukkan majd ez a lufi, a szakmabeli ismerőseim országszerte mind azt jósolják, hogy tavaszra nagy gazdasági válság lesz ebből az egészből.

A magyar építőiparban és az ingatlanpiacon az utóbbi évben a babaváró hitel, a CSOK és a közelmúltban meghirdetett lakásfelújítási támogatás miatt érezhetően megélénkül a kereslet, többen vásároltak viszonylag olcsón lakást vagy házat azzal a szándékkal, hogy felújítják azt. Akik azonban az utóbbi hónapokban tették ezt, és nem számoltak az éptőanyag-árdurranással, most komoly gondokkal néznek szembe, hiszen a felújítási munkálatok költségei megsokszorozódnak. Azok jártak jobban, akik már év elején beszerezték az építőanyagokat. Egy nagyatádi férfi, aki éppen házat újít, elmondta: valósággal kifolyik a pénz a kezükből.

Egy plusz szobával akarjuk kiegészíteni a házat, a tetőácsra munkadíjjal és anyagköltséggel együtt 1,5 millió forinttal számoltunk, most viszont ott tartunk, hogy csak az anyagköltség 1,6 millió forint lesz – mondta el a férfi. – Szerencsére a szigetelést időben megvettük, mert szóltak a tüzépen, hogy gond lesz. Egy ismerősöm kis tételben akart fát venni, és már nem tudott: azt mondták neki, hogy most csak nagy tételben lehet vásárolni, és azt is csak akkor, ha más építőanyagot, például tetőcserepet is vesz hozzá.

A házfelújítással foglalkozók tapasztalatait jól mutatja ez a kommentbeszélgetés, ami a kádárkocka házak felújítása nevű facebook csoportban olvasható. Az emberek sorra osztják meg a horrorárakat. És persze már mémek is születtek a jelenséggel kapcsolatban.

 

Mint mondtuk, nem csak a fa, hanem minden anyagár elszállt. A jelenség azonban globális jellegű, vagyis nem a hazai éptkezési és felújítási támogatások robbantották be az árakat. „A Covid után felborult a kereslet és kínálat, ez az építőanyag gyártásra is kihat, durva áremelkedést generál, de ez teljes független a hazai konjunktúraciklustól, vagy az itteni oligopol helyzettől. A drasztikus anyagáremelkedés oka a drasztikus alapanyagár-emelkedés. Ez beépül az árakba és mindenki a piaci áron fogja adni a saját termékét. Az ársokkot nem a kereslet valós élénkülése okozta, hanem a globális anyagáremelkedés” – írta a Portfólió.

Több nagyatádi kivitelezőt és építkezési céget is megkérdeztünk a tapasztalataikról. Bagó László, a Bagó és Társa ügyvezetője elmondta, nagyon körültekintően kell most eljárni a szerződések megkötésekor.

Ha az ember köt egy általánydíjas szerződést, akkor azt közben már nem lehet módosítani, és erre nem számítottunk – állapította meg az ügyvezető. – Így előfordulhat, hogy lesznek olyan munkálataink, amik veszteségesek lesznek. A fa és a betonacél ára rettenesen elszállt, sokszor több mint a duplájára, egyszerűen követhetetlenek. A kormány most igyekszik kicsit féken tartani a folyamatokat, de mivel a fa és acél többsége import, ezért ezeket nehéz szabályozni. A megrendelések számát még nem tudjuk, hogyan fogja befolyásolni, biztosan lesz csökkenés, de az otthonfelújítási támogatás egy darabig még szerintem húzza fel a keresletet, aki rászánta magát, az most már végicsinálja.

Németh Tibor kivitelező elmondta: már szinte nem mernek árajánlatot mondani a megrendelőknek.

Alig merjük kimondani az összegeket, azt hiszik, hogy be akarjuk őket csapni – mondta a kivitelező. – Brutális mértékű ez az árdrágulás. Több megrendelőm azt kérte, hogy várjunk egy ideig, amíg a piac rendeződik. Olyan is volt, hogy félig benne voltunk egy munkában, a másik felére viszont a megrendelő szüneteltetést kért, mert nem tudja kifizetni az anyagárat. Gyakorlatilag 70 százalékos visszaesés tapasztalható. A közbeszerzéses pályázatokkal különösen nagy gondok vannak. Még 2020-ban pályáztunk meg egyet, amit elnyertünk, de a pályázatban foglalt árakat szinte lehetetlen vállalni. Az ember egy-egy ajánlatnál 5-10 százalékos profittal számol, most ott tartunk, hogy sok munkáért nekünk kéne fizetnünk ahhoz, hogy befejezzük.

Novics Péter, a Novics és Társa Közműépítő Kft. tulajdonosa szerint a nem tőkeerős cégek közül sokan bele fognak bukni az árrobbanásba.

A világtörténelemben nem volt ilyen mértékű drágulás, ez embertelen –állapította meg az ügyvezető. – Ezekkel az árakkal szinte senki nem tud dolgozni: korábban mi is 60-90 napra adtunk árajánlatot, most ott tartunk, hogy már csak 12 órára tudunk, akkora az árcsapongás. A betonacél piaci ára 161-ről 360 forintra ugrott. A szerkezetacélok piaca még durvább, azt most szinte be sem lehet szerezni. Nekünk szerencsénk, hogy készültünk erre, mert látványos volt már az év elején a változás, ezért felvásároltuk az egész éves építőanyag-szükségletünket. Több százmilliót tettünk bele. De a nem tőkeerős cégek erre nem képesek, ki vannak téve ennek az árviharnak, sokan fognak elbukni. A közbeszerzési munkákra szerződött cégek árvállalási garanciát adnak, azon az áron kell dolgozniuk, amire szerződtek. Többen inkább elbukják a kötelezettséget, vállalják, hogy eltiltják az ilyen projektektől, mert egyszerűen nem tudnák kifizetni.

Az ügyvezető hozzátette: a lakossági felújítási támogatás gyakorlatilag a jelenlegi helyzet miatt semmit nem ér, az áremelés elviszi a 3 millió fotintos visszatérítést. A kormány is felismerte a helyzetet, ezért most több, a helyzetet orvosolni igyekvő intézkedést is hozott, melyek csütörtökön megjelentek a magyar közlönyben. Eszerint Magyarország területéről külföldre nem vihető ki az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyag és termék engedély nélkül. Ezek közé tartozik a kavics, sóder, tört vagy zúzott kő, a hőszigetelő anyagok, a gipsz termékek, ide értve a gipszkartont is, illetve az építési acéltermékek. Továbbá a rendelet kimondja, hogy az államnak elővásárlási, illetve vételi joga van ezekre a termékekre.

(A nyitókép illusztráció.)

Megosztás