Orbán: 80 ezer forint nyugdíjprémiumot adnak novemberben

Egységesen nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek – jelentette be ma a miniszterelnök a rádióban.

Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget, írta az MTI.
Közölte: „szép számmal” lesznek olyan nyugdíjasok, akik a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon felül a korrekcióval együtt százezer forint körüli egyszeri kiegészítést is kaphatnak.

Hozzátette: ha a kormány gazdasági növekedést támogató politikája sikeres lesz a következő három hónapban is, akkor arra is lát esélyt, hogy a következő év elején a 13. havi nyugdíjnak már ne csak két hetét, hanem egy egész havi nyugdíjat tudjanak visszaadni valamikor február elején.

Orbán Viktor megerősítette: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, amelyet a kormány feltétlenül szabott a gyermeket nevelő családok adóvisszatérítéséhez, mindenképpen meglesz. Ezért – folytatta – összességében 1 millió 900 ezer gyermeket nevelő ember vissza fogja kapni a befizetett adóját február közepéig. A miniszterelnök azt kérte az adóhivataltól, hogy február 15-ig fizessék ki a visszatérítést, és úgy látja, van esély arra, hogy ez meg is valósuljon.

Megosztás