Orbán válasza arra, hogy mi lesz az árakkal

Mindent meg fogok tenni, hogy ameddig lehet, megvédjük a családokat. De mindez leginkább az európai válság mélységétől függ – válaszolta a 4. kétharmados győzelme után ma a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón.

A választásokon győztes pártoknak és a kormánynak a víziója Európáról és a jövőről változatlan:

hisz a nemzetállamban, és Magyarország jövőjét az Európai Unión és a NATO-n belül képzeli el, és egy jóval erősebb hadsereget akarunk építeni

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Karmelita kolostorban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor a New York Times kérdésére azt üzente azoknak, akik elhagynák az országot a választás eredménye miatt, hogy 

annak, aki el akar menni Magyarországról, azt üzenem, hogy ez a legjobb hely Európában, innen csak rosszabb helyre lehet menni.

Meg fogjuk fizetni a szankciórendszer árát

Azonnali brüsszeli intézkedésekre van szükség a magas energiaárak miatt – jelentette ki a kormányfő. Beszámolt arról, hogy erre vonatkozóan már tett javaslatot a magyar fél. Azt javasolta, hogy amíg a háború tart, és amiatt magasabbak az energiaárak, az árak emelkedését eredményező adminisztratív előírást fel kell függeszteni, „mindegy, hogy milyen okból vezettük be azokat”.
Ide sorolta a fosszilis energiahordozók adóztatásának bonyolult szabályai mellett azt az előírást, ami a villamos energia árát összekapcsolja a gáz árával. Ugyancsak fel kell függeszteni a bioüzemanyag-adalék üzemanyagokba keverésére vonatkozó előírást.
Orbán Viktor úgy értékelt: súlyos gazdasági válság van kibontakozóban, aminek számos oka van, de a legfontosabb ezek közül az Oroszországra kivetett szankciórendszer. „Ennek meg fogjuk fizetni az árát” – fogalmazott.

Mi lesz a hatósági árakkal és a rezsicsökkentéssel?

Az RTL arról kérdezte Orbánt, hogy fenntarthatónak tartja-e a miniszterelnök a benzinár-stopot és a rezsicsökkentést. A miniszterelnök azt felelte, a határidőig mindenképp maradnak az áremelkedés megakadályozását célzó intézkedések, és minél nagyobb mértékben szeretné fenntartani ezeket később is, ezért már most tárgyalni kell ezekről a kérdésekről. 

Hozzátette: mindent meg fogok tenni, hogy ameddig lehet, megvédjük a családokat. De mindez leginkább az európai válság mélységétől függ.

Azonnali tűzszünetet javasolt Putyinnak

Telefonon beszélt szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök, aki azonnali tűzszünetet javasolt az orosz-ukrán háborúban. Azt is javasolta az orosz elnöknek, hogy ő, az ukrán és a francia elnök, valamint a német kancellár jöjjön el Budapestre, minél hamarabb annál jobb, és tartsanak egy megbeszélést. Ennek a találkozónak az egyetlen célja az azonnali tűzszünetről szóló megállapodás lenne – mondta. 
Hozzátette: a válasz pozitív volt, de az orosz elnök azt mondta, ennek feltételei vannak, amelyről az ukrán elnökkel kell megállapodnia.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Megosztás