„Fizessenek, akik óriási vagyonokra tettek szert közpénzből!”

Egyebek között erre szólították fel az Orbán-kormányt önkormányzatok és ellenzéki politikusok. A propagandára és a stadionokra, látványberuházásokra szánt milliárdokat is átcsatornáznák a járvány elleni védekezésre.

Amint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma bejelentette: 1345 milliárd forintot von el és csoportosít át a kormány járványügyi és gazdaságvédelmi alapokba. Ezt az önkormányzatoktól, a pártoktól, a multinacionális cégektől és a bankoktól venné el.

Az utóbbi két célt nem is kifogásolták, annál inkább az első kettőt. A Momentum elnöke arra szólította fel „Orbán Viktor kegyeltjeit”, hogy a pártok mellett ők is segítsenek a járvány elleni védekezésben és fizessenek be ők is a védekezési alapba – írta a 24.hu. Fekete-Győr András „Oligarchaalap” létrehozását sürgeti:

  • A nemzeti szolidaritás jegyében az elmúlt 10 év legnagyobb haszonélvezői, az Orbán család, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és társaik is hozzanak áldozatot a nemzetért!
  • Az atlétikai stadionra fordított 170 milliárd ugyancsak a védekezési alap részét képezze!
  • Orbán Viktor kormánya szolidaritást várjon el Rogán Antal propagandaminisztertől is, aki 150 milliárdot kapott propagandára!

A Momentum elnöke a Facebookon azt írja: érdeklődéssel figyelte, ahogyan a Fidesz kifizeti a járvány leple alatt az övéit: 20 milliárd közpénz Mészárosnak vízi élményparkra, 2 milliárd Tiborcznak kikötőfejlesztésre, Schmidt Máriának pedig budai luxusingatlanok ingyen. „Az a nyomatékos kérésünk, hogy a megszorításokból bejövő források ez egyszer ne a fideszes oligarchákat gazdagítsák, hanem a megélhetési válságba kerülő polgártársainkat segítsék a bajban!” Hozzá tette: „A Momentum Mozgalom mindeközben pár nap alatt az éves állami támogatásának 10%-át, 4,2 millió forintot gyűjtött össze a momentumos Koronavírus Alapba, amiből védőfelszerelésekkel támogatjuk az egészségügyi dolgozókat.”

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció 3000 milliárdos javaslatcsomagját ismertette mai sajtótájékoztatóján. Egyebek között ezek szerepelnek benne:

  • az álláskeresési támogatás hat hónapra emelése a veszélyhelyzet végéig
  • a családi pótlék kétszeresére emelése
  • 80 százalékban fizetett „vírusszabadság” a kiskorú gyermekeiket a távoktatás ideje alatt felügyelő munkavállalóknak
  • egyéni vállalkozóknál és öt fő alatti vállalkozásoknál a járvány előtti alapbérek 80 százalékának biztosítása
  • százszázalékos béremelés az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozóknak

Tizennégy polgármester pedig közleményben tiltakozott a kormány akcióterve ellen. Ebben azt írták: az intézkedés „veszélyezteti, helyenként ellehetetleníti az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését. A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétkeztetés biztosításában végzett munkát. A kormány lépésének kárvallottjai éppen azok a rászorulók lesznek, akiknek most különösen nagy szükségük lenne a segítségre lakóhelyükön.”

Hozzá tették: az önkormányzatok az egészségügyi és szociális válság kezeléséhez nemhogy érdemi támogatást, de még kielégítő információkat sem kaptak. 

 „Más európai kormányoktól eltérő módon a magyar kormány nem biztosítja a kieső bérek fedezetét a munkavállalók számára, nem változtatott Európa legszűkmarkúbb munkanélküli támogatási rendszerén és a családi pótlék összegén sem. Az önkormányzatok gazdasági válságkezelő lehetőségei nagyon szűkösek, de naponta szembesülnek az egzisztenciájuk elvesztése miatt segítséget kérő emberek drámájával.”

Felhívták a figyelmet: „…helyes, ha a prosperáló multik és bankok részt vállalnak a válság terheiből, de a felsorolásból feltűnően kimaradtak azok a gazdasági szereplők, akik az elmúlt években szinte kizárólag állami és uniós forrásból tettek szert hatalmas vagyonokra. Kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása is.”

Felszólították a kormányt: tekintse partnernek őket, és ha már segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a munkájukat!

Megosztás