Szilveszter 12 fokban

Az év utolsó napjára, vasárnapra egy melegfront érkezik térségünk fölé, így napközben szokatlanul meleg idő lesz, 12 fokot mérhetünk. A tavaszias időjárás némi csapadékkal is járhat, ám estére már felhőtlen lesz az ég.

Szombat estétől ismét enyhébb légtömegek érkeznek, így szilveszter éjjel nem lesz szükség a legmelegebb télikabátokra. Nagyatád környékén +3 fokban köszönthetjük az újévet. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombat este nyugat felől egy csapadékmező érkezik, de ezzel együtt enyhébb légtömegek is áramlanak hazánk fölé, így éjjel, valamint vasárnap is elsősorban esőre kell számítani. A megélénkülő délnyugati légáramlás hatására a Dél-Dunántúlon 10-12 fokot mérhetünk. 

Szilveszter éjszaka a déli-délnyugati szél térségünkben élénk, helyenként erős lesz, így ennek köszönhetően csak 3-5 fok köré csökken a hőmérséklet. 

A 2018-as év első napján újabb felhők érkeznek, elsősorban a Dunántúlon számíthatunk délután esőre, záporokra. A délnyugati, majd a nyugatias szelet továbbra is kísérhetik élénk, erős lökések. Napközben +10 fokot mérhetünk, éjjelre is csak 5 fokra hűl le a levegő. Kedden aztán egy hidegfront vet véget a tavasziasan enyhe időnek.

Megosztás