Újabb enyhítéseket jelentettek be

Hétfőtől újra be lehet ülni az éttermekbe, kávézókba, látogathatók lesznek a játszóterek, ám az iskolák májusban még zárva tartanak. Lehetnek nyári táborok, júniustól pedig ismét lehet esküvőket szervezni.

A kormány szerdai ülésén újabb döntéseket hoztak a járványhelyzet kezeléséről, eszerint több korábbi korlátozást megszüntetnek vidéken. Lassan 10 napja már, hogy a kijárási korlátozást feloldották az ország nagy részében, ezzel egyidejűleg fokozatosan újraindultak az üzleti tevékenységek és mérsékelten az egészségügy is. 

A mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: vidéken több korábbi korlátozás feloldását rendelték el jövő héttől. Ám a mindenkire kötelező közös szabályokon nem változtatnak, a másfél méteres távolság és a maszkviselés továbbra is kötelező marad mindenhol. Egyebek között az alábbi döntések születtek:

  • Korábban a vendéglátóhelyeken már a teraszokon és kerthelyiségekben engedélyezték a vendégek tartózkodását, most az új rendelet értelmében már ismét be lehet ülni az éttermekbe, cukrászdákba, kávézókba. A dolgozóknak kötelező maszkot viselni, a vendégeknek viszont inkább csak ajánlott.
  • A szállodák és panziók is újra bonyolíthatnak vendégforgalmat a védőtávolságok betartásával.
  • Vidéken most már egész nap a korábbi nyitvatartás szerint működhetnek nem csak az élelmiszerboltok és patikák, hanem minden kereskedelmi tevékenységet folytató üzlet is.  
  • Jó hír a szülőknek és gyermekeiknek: hétfőtől látogathatók lesznek a játszóterek és a parkok. Gyerektáborok szervezése is újra engedélyezett, ottalvásra viszont nem lesz lehetőség. A hónap végén döntik el véglegesen, hogy lesz-e olyan tábor, ahol majd ott is lehet aludni.
  • Június 2-ig még biztosan nem nyitnak ki újra az iskolák, a továbbiakról még nem döntöttek.
  • Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy június 1-től a fővárost leszámítva mindenhol lehet esküvőt és lakodalmat tartanai 200 főig a védőtávolság betartásával.
  • Lehetnek gyerektáborok, de nem lehet ott aludni. Arról a hónap végén dönt a kormány, hogy lehetnek-e olyan táborok is, ahol majd ott is lehetnek aludni.
  • Június 2-ig biztosan nem lesz iskolai oktatás, a továbbiakról még nem döntöttek.
  • És még egy fontos tájékoztatás elhangzott a mai kormányinfón: eszerint ha nem romlik tovább a járványhelyzet, úgy június vége felé a rendkívüli veszélyhelyzeti felhatalmazást a kormány vissza tudja adni.
Megosztás