Valentin-napra ellenőrzés a NAV-tól

A héten az adóhatóság emberei a Valentin-napra készülő virágosokat, éttermeket, ajándéküzleteket, édességboltokat, ékszerészeket keresik fel. Az akciósorozat nagyjából az ország felét érinti.

Az elmúlt időszakban nem telt el kereskedelmi szempontból jelentős esemény vagy ünnep adóhatósági akciósorozat nélkül – a jelek szerint nem lesz ez másként idén sem. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss ellenőrzési tervéből ugyanis az derül ki, hogy a szervezet emberei nagyjából az ország felére kiterjedő razziát tartanak a héten, mégpedig a Valentin-nap miatt – írja a Magyar Nemzet.

Az ellenőrzés alá tartozik Somogy megye is. A NAV honlaján szereplő információk alapján ellenőrzésekre számíthatnak: a virágüzletek, az édességet és ajándéktárgyakat forgalmazók, valamint a vendéglátóhelyek és a cukrászdák. Az akciósorozat a megye teljes területét érinti. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok. Emellett arra is figyelmet fordítanak a NAV munkatársai, hogy az ellenőrzött vállalkozás elkészítette-e az év végi záróleltárát, valamint a melegkonyhás vendéglátóhelyekben a kedvezményes áfagyűjtőt a szabályoknak megfelelően használják-e. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Bizonyos helyeken csak Valentin-nap környékén tartanak vizsgálatokat, másutt egész héten, akár a hétvégén is járják a hivatal emberei a kiválasztott vállalkozásokat.

A hatóság célja nem a büntetés, hanem a figyelemfelhívás. Éppen ezért minden gazdasági szereplőnek érdemes rendszeresen ellátogatnia a NAV hivatalos internetes oldalára, s az adótraf­fipax elnevezésű rovatot megkeresnie. Az aktuális ellenőrzések részletei felől ott lehet tájékozódni – mondta a Magyar Nemzetnek adóhivatal szóvivője Kis Péter András

A NAV honlapján feltüntetik az ellenőrzések pontos helyét, idejét, alanyait és a vizsgálandó témaköröket. Utóbbi nemcsak a szerelmesek ünnepét érinti, hanem még a farsangra is. Így a jelmezkölcsönzők, ruhaboltok, turkálók szintén több megyében szerepelnek a vizsgálatra manapság kijelölt vállalkozások között.

Megosztás