Vasárnap lehet az utolsó óraátállítás

Holnap hajnali 3-kor állítjuk vissza az órákat, és megkezdődik a téli időszámítás. Az Európai Unió 2021-ben tervezi az óraátállítás eltörlését, így könnyen lehet, hogy most tesszük ezt utoljára.

Az óraátállítás gyakorlatának ma már semmilyen hasznos származéka nincs, viszont számos kutatás foglalkozott a negatív egészségügyi hatásaival. Két hétbe telik, mire alkalmazkodik a szervezet, a nyári időszámítás kezdetekor pedig nagyban nő a stressz-szint, jelentősen megterheli a szívet.

Éppen ezért az Unió tavaly határozott az óraátállítás gyakorlatának eltörléséről, melyet 2021-ben kell a tagállamoknak megtenniük. Az európai országokban élők 80 százaléka támogatta a döntést. Ám a megvalósítás már nem általános érvényű, minden tagállam maga dönthet arról, hogy a téli, vagy a nyári időszámítást kívánja-e megtartani.

Ez pedig akár kaotikussá is teheti az európai időzónákon való átjárást – ha két szomszédos ország nem egységesen dönt a kérdésben, úgy akár 2 óra különbség is lehet az időszámításban a határon történő átlépéskor. Az Unió éppen ezért arra kéri a tagállamokat, hogy a végső döntés meghozatalakor legyenek tekintettel környezetükre is.

Magyarországon még nem született politikai döntés, ám több internetes portál végzett már közvélemény-kutatást a témában. A Pénzcentrum egyik felmérése szerint a magyarok döntő többségben, a megkérdezettek 85 százaléka támogatja az óraátállítás eltörlését. Viszont hogy melyik időszámítást tartsuk meg, arról már megoszlanak a vélemények: mintegy 56 százalékuk a nyári mellett voksolt, és csak 20 százalék szavazott a télire, a maradékuk megtartaná az óraállítást.

Pedig valójában a téli időszámítás számít természetesnek. „Ez ugyanis a „természetes” idő, amiben szervezetünk egészen a modern korig a nappalok és éjszakák váltakozásához alkalmazkodott. A sötétség és világosság számos élettani funkciónkat befolyásolja, ebből a szempontból pedig nem mellékes, hogy hazánk földrajzi elhelyezkedésén a legmagasabb napállás a téli időszámítás szerint van legközelebb a délhez” – írja a 24.hu.

Ha az országgyűlés mégis a téli időszámítás mellett döntene, úgy holnap állítjuk át utoljára az órákat.

Megosztás