Vidéken lazítanak a korlátozásokon

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Facebook-oldalán. Vidéken az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak, a strandok is látogathatók lesznek.

A kormányfő emlékeztetett, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet 49. napján vagyunk – idézte az MTI. A kormányülés után arról tájékoztatott: a védekezés első szakasza lezárult. Egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a „védekezés embert próbáló munkájában”.
A közös erőfeszítésnek köszönhetően Orbán Viktor úgy látja a magyar egészségügyi felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. „Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna” – fogalmazott a kormányfő, idézve korábbi szavait: „a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk”.
Orbán Viktor azt mondta: közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni.Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Emlékeztetett, hogy fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén, a kijárási korlátozások érvényben maradnak – közölte.
Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd – szögezte le.
Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják – fejtette ki Orbán Viktor, aki az időseket továbbra is arra kérte, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat.
A többi részletszabályt csütörtökön ismertetik – tette hozzá.
Kiemelte: a kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat.
Orbán Viktor bejelentése végén azt is közölte, hogy péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk. „Isten éltesse az édesanyákat! Egyetlen magyar sincs egyedül!” – zárta szavait a kormányfő.

Az anyák napjára tekintettel 2020. május 1-jén, 2-án és 3-án az elsősorban dísznövényt árusító üzlet (a továbbiakban: virágüzlet) korlátozás nélkül nyitva tarthat. A virágüzletben a teljes nyitvatartási idő alatt megengedett a tartózkodás és vásárlás – rendelte el a kormány.

Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán. Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek. A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik.

Megosztás