Képeken az Ady tehetséggálája

Kilencedik alkalommal tartott tehetséggálát a KSZC Ady Endre Technikum és Gimnázium. Számos produkcióval készültek a diákok, a szervezők meglepetésvendéggel is kedveskedtek a nézőknek.

Zsúfolásig megtelt a kulturális központ színházterme csütörtökön este az Ady – most már hagyományosnak nevezhető – tehetséggáláján. Egy híján húsz műsorszámot adtak elő az iskola diákjai, előtte pedig az iskola igazgatója, Cseh Tamás Attila köszöntötte a tanulókat, rokonokat, barátokat, meghívott vendégeket.

A fellépők közötöt volt, aki verssel, dallal, volt, aki zongoradarabbal készült, de a stand-up műfajába is belekóstoltak, a kötélugrók több formációban is megmutatták magukat, a Fürjecske is ropta a színpadon, énekelt az iskola kórusa, a végén pedig Gara Bella szórakoztatta a közönséget.

(Fotók: Pünkösd Márton)

Megosztás