Acapella együttes tartott rendhagyó zeneórát
Kedd délelőtt a Nagyatádi Kulturális Központ adott otthont a soron következő rendhagyó zeneórának; a Filharmónia sorozatban most egy acapella együttessel ismerkedhettek meg a gyerekek.
Ismét megtelt gyerekekkel a Nagyatádi Kulturális Központ színházterme, ugyanis kedden délelőtt a Filharmónia Magyarország programsorozat soron következő koncertjére érkezett a népes közönség a nagyatádi általános iskolákból.

Ezúttal speciális, hangszerek nélküli zeneórán vehettek részt, mivel a Fool Moon Acapella együttes látogatott Nagyatádra. Az előadást egészen az ősemberek kezdetleges hangzásának megjelenésével kezdték, majd a középkori szerzetesek gregorián énekein keresztül, a magyar népdalokon és Amerika felfedezésén át a blues és a rock’n’roll megjelenésével jutottak el napjaink zenéjéig; ezekről a témákról meséltek is, és változatos énekeken mutatták be a azokat.

A közönséget is bevonták az előadásba, a gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy a ritmust üssék az együttes éneklése közben. A rendhagyó zeneóra csúcspontja az volt, amikor egy rock’n’roll zenekar hangzását adták elő – mindezt csak emberi hanggal.

A többszörös nemzetközi díjjal elismert Fool Moon Acappella együttes immár több mint két évtizede formálja és népszerűsíti az acappella műfaját Magyarországon. Az általuk képviselt hangszer nélküli, kizárólag emberi hangra épülő popzene soha nem látott népszerűségre tett szert a hazai közönség körében.

(Fotók: Ormai Bálint)