142 millió forintos energiatámogatást kap a város

Valamivel több mint 142 millió forintos energiatámogatást kap Nagyatád abból a 44 milliárdos keretből, amit a 10 ezer lakos feletti településeknek ad a kormány. Cserébe takarékoskodni kell.

A háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson, ezért a kormány – a korábbi 10 ezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után – most a 10 ezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaáremelkedés miatti támogatásáról döntött közel 44 milliárd forint értékben – írja a Miniszterelnökség.

Az energiaárak emelkedése 151 millió forintos többletköltséget eredményez az önkormányzat kötelező feladatainak ellátásában.

A feladatra kijelölt kormánymegbízottal történt tárgyalások után Nagyatád 142 millió forintos támogatást kap ezeknek a feladatoknak az ellátására.

– Ez egy érdemi és jelentős segítség – mondta Ormai István.

Azt még nem tudni, hogy mikor utalják ki a megítélt támogatásokat, mindenesetre a fenti közlemény megjelenésével egyidőben azoknak a településeknek a listáját is közzétették, amelyek jogosultak az energiatámogatásra. A támogatások elosztása az egyes települések adóerő-képességének és lélekszámának figyelembevételével történt.

A támogatásból Somogyba 1600 millió forint jut: Kaposvár 840 millió forintot kap, Siófok 308, Barcs 185, Marcali 154, Nagyatád pedig 142 millió forintot.

A közleményben a Miniszterelnökség hozzátette: a támogatásért cserébe mindenkitől takarékosságot kérnek, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről.

(Nyitókép: Röhrig Dániel)

 

Megosztás