175 millió forintból újulhat meg a nagyatádi plébánia temploma

Az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár a napokban bejelentette: összesen 72 somogyi templom újulhat meg több mint egymilliárd forintból. Az atádi templom további 160 millió forintot kaphat a felújításra.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a napokban jelentette be Kéthelyen, hogy a magyar templomfelújítási program keretében összesen 1,022 milliárd forintból 61 somogyi településen 72 templom kap támogatást felújításra. A keretösszegen felül még idén további 160 millió forintot kap a nagyatádi Szent Kereszt Felmagasztalása templom teljes körű felújításra. A magyar templomfelújítási programban az egyházak eddig csaknem 26 milliárd forint támogatást nyertek el.

A nagyatádi plébánia vezetője, Sándor László atya kérdésünkre elmondta: a bejelentés még annyira új, hogy egyelőre még nem kaptak pontos részleteket.

Egyelőre annyit tudunk csak, hogy folyamatban vannak az ezzel kapcsolatos támogatói okiratok, de mindenképpen örülünk a lehetőségnek – mondta a plébános. – Az összeget a templom és a kolostor felújítására fordítjuk majd: a külső homlokzat javítására, a nyílászárók cseréjére. Egyébként tavaly is nyújtottunk be pályázatot a templomtorony felújítására a magyar templomfelújítási program keretében. A miniszterelnökség jóvoltából mintegy 15 millió forintot nyertünk erre a célra, bár ennek a folyósítása is még folyamatban van. Abból pedig a torony szigetelését, a homlokzatot, a zsalukat és a toronysisakot szeretnénk felújítani, kicserélni.

(A nyitókép illusztráció.)

Megosztás