20 milliót sikkasztott a szociális otthon vezetője

A nagyatádi rendőrök ma elfogták és kihallgatták azt a nőt, aki tavaly nyáron az otthon egyik lakójának a számlájáról felvett 20 millió forintot, majd elköltötte azt – közölte ma a rendőrség.

Frissítés 15.17-kor: A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pontosította az általuk kiadott közleményt. Eszerint nem az intézmény vezetője, hanem a tulajdonosa követte el a sikkasztást. Ebből viszont logikusan következik, hogy nem állami vagy önkormányzati idősotthonról van szó. (A közösségi oldalon terjedő kommentek miatt nyomatékosítjuk: nem ködösítünk, nem szándékosan titkoljuk, konkrétan melyik településen lévő intézményről van szó, hanem a rendőrség nem kívánta ezt elárulni, így mi sem tudjuk. A hatóság pontosítása nyomán viszont biztosan állíthatjuk, hogy sem a nagyatádi, sem a segesdi, ill. ezek valamelyik tagintézménye nem jöhet szóba.)

13.19 perckor:

A nagyatádi rendőrök a sikkasztó intézményvezető letartóztatását kezdeményezték.

Az eljárás adatai alapján egy dél-somogyi szociális intézmény vezetője 2018 nyarán felvette az otthon egyik lakójának rábízott számlájáról közel húszmillió forintját a sértett tudta és beleegyezése nélkül. A nő ezt követően a felvett összeget saját céljaira használta fel, jogtalanul eltulajdonítva azt.

A nyomozók az asszonyt 2019. december 17-én elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vétele mellett – sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Információink szerint a nyomozók a pénz felét lefoglalták a sikkasztótól. Azt, hogy a másik kb. 10 millió forintot mire költötte, még vizsgálják.

 

 

Megosztás