4 év 3 hónap börtönt kér az ügyészség a csecsemőbántalmazó férfinak

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség az 5 hónapos csecsemőjét brutálisan bántalmazó ötvöskónyi férfit.

Az országos felháborodást keltő ügy előkészítő ülését ma tartották a Nagyatádi Járásbíróságon. 

Amint arról elsőként beszámoltunk, áprilisban kiderült: a 42 éves apa eltörte 5 hónapos kisbabája karját, korábban rendszeresen bántalmazta, a fején és az arcán megütötte. A családsegítő munkatársának köszönhető, hogy észrevette a bántalmazások nyomait, és haladéktalanul cselekedett. Az édesanya az Atádhírnek elmondta: a karjában tartva próbálta védeni csecsemőjét az ütésektől.

Az apát őrizetbe vette a rendőrség, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását. A rendőrség tájlkoztatása szerint a férfi teljes beismerő vallomást tett. Azt mondta, azért bántotta a kisbabát, mert idegesítette a sírása.

A megrázó eset országos felháborodást, illetve együttérzést keltett. Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és testi sértés vétségével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolja a férfit. Ezek miatt 4 év 3 hónap börtönfokozatú szabadságvesztést kiszabását indítványozza, amennyiben a vádlott valamennyi  bűncselekmény elkövetését beismeri. 

A mai előkészítő ülésen bekísérték az azóta is előzetes letartóztatásban lévő vádlottat, és megjelent az anya is. Ám a különleges bánásmódot igénylő kiskorú sértett érdekében a bíróság zárt tárgyalást rendelt el. Ezen a vádlott nem ismerte be a bűnösségét, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, így a bíróság az ügyben tárgyalást tart majd, melyre tanúkat és szakértőt idézett. 

 

 

Megosztás