40 km-nél is kevesebb út újulhat meg idén Somogyban

Abból 7,6 km a járásban: a Nagybajom Lábod összekötő út egy kisebb részét újítja föl kormányzati forrásból a Magyar Közút. Ennyi. Egyébként ez a mellékút éppen párhuzamosan fut a 68-as számú főúttal.

Aminek az állapotáról már nincs mit mondani, nemrég úgy jellemeztük: bátran versenybe szállhatna a legrosszabb magyar főút címért. Másfél hónapja egyébként az érintett térségek országgyűlési képviselői számoltak be arról, hogy a „Kormány decemberi határozata alapján megkezdődhet a 68-as út teljes rekonstrukciója”.

A 68-as főút Nagyatád és Lábod között. Fotó: Röhrig Dániel
A 68-as főút Nagyatád és Lábod között. Fotó: Röhrig Dániel

A Magyar Közút friss közleménye szerint több mint ezer kilométer útszakasz újulhat meg idén. Országosan. Mintegy 300 milliárd forintból (1 km átlagosan 300 millióból). Azt írják: „A 2010 előtt felhalmozódott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást. A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is.”

Nos, a „tömeges beavatkozásnak” köszönhetően Somogyban összesen 39,5 km-en gördülhetünk majd simábban (a 19 megyére leosztott átlag egyébként kb. 53 km lenne, nem mintha azzal sokkal többre mennénk, de akkor is). A nagyságrendet jól érzékelteti, hogy a legnagyobb hosszban az Andocs-Látrány összekötő utat korszerűsítik, de még az sem éri el a 12 km-t. Dél-Somogyban még egy szakaszra költenek, ez a Barcs-Berzence összekötő 4,5 kilométere.

A nagyatádi járásban a Nagybajom-Lábod (6619. számú) 19,4 km hosszú összekötő útnak mintegy a harmadát újítják föl, 7,6 km-t, Kutas és Szabás térségében.

A 6619-es útnak egy részét korszerűsítik idén
A 6619-es útnak egy részét korszerűsítik idén

 

Megosztás