50 éves a Nagyatádi Városszépítő Egyesület

178 magánszemély és 19 szocialista brigád alapította a lokálpatrióta civil szervezetet 1971-ben. Számos eredménnyel gazdagították a várost társadalmi munkában az elmúlt évtizedekben.

A Nagyatádi Városszépítő Egyesület első vezetője Ágoston Gyula volt (1971-től 85-ig), utána Uitz Ferencné következett (1985-99). A szervezet 1999-ben alakult újjá 121 taggal, azóta Bagó László irányítja.

Eredendően három szakosztállyal működött az egyesület: építészeti, képzőművészeti és esztétikai; a városrendészeti és propaganda; természet- és környezetvédelmi. Mindegyiket szakemberek irányították, természetesen ők is társadalmi munkában.

Akkoriban más szellem uralkodott – idézte fel az első évtizedeket Uitz Ferencné. – A cérnagyárban és konzervgyárban 3 műszakban, a Danuviánál kettőben dolgoztak az emberek, más volt a létbiztonság. Ma sokkal inkább kényszerül mindenki a megélhetéssel foglalkozni. Többnyire hétvégén tevékenykedtünk, egy-egy alkalommal 25-30-an, és akkor ennek nagyon erős összetartó ereje is volt: általában közös sütögetéssel és beszélgetéssel zárult. Mostanában, sajnos, jobban el vannak zárva egymástól az emberek.

A városszeretettel szorosan összefüggő munkák emlékezetes példájaként említette a Barcs-Somogyszob vasútvonal megszüntetését követően, a göröndi út mentén rendkívül hanyag állapotba került parkerdő rendbetételét, kirándulóhellyé történt átalakítását.

Hosszasan lehetne sorolni a fél évszázad során megvalósult eredményeket: térképek készítése a közterületekre, köztéri óra kihelyezése, a Széchenyi téri pergola felállítása; a park fáinak megjelölése zománcozott névtáblákkal; a simongáti harangláb, az I. világháborús emlékmű és a temetőkápolna felújítása, hogy csak néhányat említsünk.

A évforduló alkalmából rendezett ünnepi ülésen Nagyatád polgármestere megköszönte az elmúlt évtizedekben az egyesület valamennyi, egykori és mai tagjának a város gazdagításáért, szépítéséért, értékeinek megóvásáért és gyarapításáért végzett munkáját. Ormai István megmutatta tagsági igazolványát is.

Az 1999-ben újjáalakult egyesület első nagy vállalása a turistaút megépítése volt a Rinya patak mentén, városi strandtól a művésztelepig – mondta Bagó László jelenlegi elnök. – Aztán a fürdőtől a művésztelepig két fahidat építettünk, több helyszínen útbaigazító táblákat helyeztünk ki. Az egyesület vezetőségi tagjaihoz csatlakozott a városgondnokság akkori vezetője, Zöldi Aranka, majd a jelenlegi, Csicskár Edit: ők a munkájukkal nagyban segítették, ill. segítik a tevékenységünket. Évente folyamatosan megrendezzük a „Virágos Nagyatádért” versenyt, ahol több kategóriában díjazunk. Hosszú éveken keresztül értékeltük a karácsonyi kirakatok díszítését. Zománcozott táblákat pótoltunk a Széchenyi téren, az egykori kisegítő iskola faláról leszerelt órát felújíttattuk, és a József Attila Kollégium épületének sarkára kihelyeztük. Részt vállaltunk a város virágosításának megvalósításában, és a karácsonyi világítás kezdeti kialakításában. Részt veszünk a „Fogadj örökbe egy szobrot” pályázatban.

Az elnök megemlítette, hogy évek óta folyamatosan fogyatkozik az egyesület tagsága az idősek távozásával. Végezetül reményét fejezte ki, hogy elindul egy megújulási folyamat a belépő tagoknak köszönhetően.

 

Megosztás