6 ezernél is több tojás díszíti Marika néni fáját

Tizedik éve már, hogy újra színes tojásfa áll a Selmecbányai utcában. Készítője három napon keresztül tette fel a tojásokat az ágakra. Húsvéti csendélet is övezi a fát Marika néni kertjében.

Marika néni, azaz Horváth Istvánné idén sem rem volt rest, ismét felállította udvarában a tojásfát. 2013-ban készítette az elsőt, akkor még „csak” 500 tojást aggatott fel az udvarán álló szilvafára a Selmecbányai utcában. Akkoriban még több volt köztük a valódi hímes, illetve horgolt tojás is. Azonban az évek előrehaladtával ahogyan nőtt a felakasztandó mennyiség, úgy lett egyre több a műanyag tojások aránya. Ennek gyakorlatias oka volt.

A szél mindig levert belőlük néhányat, nem győztük pótolni az összetört tojásokat. Ennyit már tárolni sem lehetne a törés veszélye nélkül, ezért most már a javarészük műanyag tojás. Ezek kevésbé törékenyekek, és könnyebb pótolni is őket – magyarázta Marika néni.

Sajnos, a tojásfaként eredetileg szolgáló szilvafa is kiszáradt azóta, úgyhogy mindig külön fel kell állítani erre a célra egy kivágott fát. A tojásokat múlt hét hétfőn, kedden és szerdán aggatta fel Marika néni, és 200 még a dobozban maradt. A szeles időre való tekintettel ezeket később fogja feltenni, ám már így is 6 ezer darab dísziti a fát. Ez hozzávetőlegesen ugyanannyi, mint tavaly, azóta nem növelték a tojáskészletet.

4 évvel ezelőtt videót is készített stábunk az akkor még élő tojásfáról.

A fát, mint minden évben, húsvéti csendélet is övezi az udvaron, melynek központi figurái egy nyúl házaspár. Ez a díszegyüttes idén kiegészült egy 122 cm magas sárga húsvéti tojással is.

A tojásfát és a húsvéti kompozíciót Marika néni húsvét után két hétig tervezi még kint hagyni, addig az arra járók meg tudják tekinteni.

 

 

Megosztás