70 templomot újítanak fel 1200 millió forintból Somogyban

A Somogyban most megújuló 70 templom közül 20 a választókörzetemben áll – jelentette be Szászfalvi László a tegnapi sajtótájékoztatón Nagyatádon, írta az MTI. Az eseményre sem az NVTV-t, sem az Atádhírt nem hívták meg.

Megújul a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia és Kolostor Nagyatádon, a 2023 szeptemberéig tartó munkálatokra mintegy 175 millió forintot költenek – jelentette be Sándor László plébános kedden Nagyatádon, sajtótájékoztatón, közölte az MTI.

A plébános elmondta: a magyar templomfelújítási program keretéből finanszírozott beruházás az épület tornyának felújítását, szigetelését, valamint a barokk és klasszicista stílusban emelt épületegyüttes homlokzatának rekonstrukcióját, fűtési rendszerének korszerűsítését és egyebek mellett a nyílászárók cseréjét foglalja magában.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: a program révén 26 milliárd forint kormányzati támogatással 1800 templom felújítása kezdődhet el, illetve folytatódhat a Kárpát-medencében. Somogy megyében 1,2 milliárd forint költséggel 60 településen 70 templom rekonstrukciója valósulhat meg – közölte.

A nagyatádi plébánia felújításáról azt mondta, a beruházást „megérdemli a város, megérdemlik a nagyatádi katolikusok”.

Szászfalvi László, a KDNP parlamenti frakcióvezető-helyettese, a térség országgyűlési képviselője közölte: a plébánia és a kolostor a város szimbolikus épületegyüttese, egyben lelki, szellemi bázis is, és ez szükségessé teszi a rekonstrukciót. A politikus közölte, hogy a Somogy megyében a templomfelújítási programban megújuló 70 templom közül húsz a választókörzetében áll.

A Nagyatádi VTV és az Atádhír rendszeresen adott hírt, készített interjút és riportot a plébánia életében fontos eseményekről az elmúlt években. Sőt, a járvány miatti lezárások idején az NVTV és az Atádhír közvetítései segítségével kapcsolódhattak be a hívek a szentmisék szertartásaiba. Sajnos, a nagyatádi szerkesztőség nem kapott meghívást a helyi templom felújítását bejelentő sajtótájékoztatóra. A Somogy TV, a Kapos TV, a Hír TV, az MTV, az MTI és a Somogyi Hírlap viszont képviseltethette magát. A hitelesség kedvéért el kell mondanunk, hogy a sajtótájékoztatót nem a plébánia, még csak nem is a katolikus egyház szervezte.

Egyébként ugyanazon a napon, vagyis kedden adta át a csurgói gimnázium 500 millió forintból felújított tornacsarnokát Soltész Miklós államtitkár és Szászfalvi László országgyűlési képviselő.

Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője (b), Sándor László plébános (k) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j) a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia előtt tartott sajtótájékoztatón Nagyatádon 2021. október 12-én. A kormány támogatásával megújul az egykori ferences templom és kolostor. MTI/Varga György
Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője (b), Sándor László plébános (k) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j) a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia előtt tartott sajtótájékoztatón Nagyatádon 2021. október 12-én. A kormány támogatásával megújul az egykori ferences templom és kolostor. MTI/Varga György

Megosztás