70 versenyző érkezik a Szlalom Kupára a hétvégén

Négy látványos futam indul a kupaversenyen, a szervezők szívesen látnak minden érdeklődőt! A rendezvény napján útlezárásokra kell számítani a piactér környékén, a szervezők kérik a helyiek türelmét!

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, ismét Szlalom Kupa versenyt szerveznek városukban, a rajtpisztoly ezen a hétvégén, vasárnap dördül el reggel 9 órakor. Csaknem 70 versenyző és versenyautó érkezik ezen a napon városunkba. A szervizparkot a vásárcsarnok előtti területen jelölték ki a szervezők, ezt körbeöleli a versenypálya. A pályarajz szerint a négy futam résztvevői a sportcsarnok mellett, a székelykapu előtt rajtolnak el, majd a sportcsarnok parkolójában tesznek egy éles hurkot. Innen kikanyarodva a Temesvári utca felé indulnak tovább, ahol több bója között kell végig szlalomozniuk. Kikanyarodva a Kolozsvári utcába újabb bójaakadályok közt kell navigálniuk, majd a temető előtti parkolóban egy hurkot megtéve bekanyarodnak a vásárcsarnok mögötti parkolóba. Itt egy újabb hurkot és egy bójaakadályt megkerülve érnek be a célzónába. A pálya a 2018-as versenyhez hasonló, de valamivel rövidebb, gyorsabb.

A 2. Nagyatád Szlalom Kupa pályarajza
A 2. Nagyatád Szlalom Kupa pályarajza
A versenyközpont megközelítése autóval
A versenyközpont megközelítése autóval

A 2018-as pálya (az idei valamivel rövidebb.)

Az érintett utcaszakaszok a verseny napján, 2021. 08. 08-án reggel 7 óra és este 18 óra között le lesznek zárva az autós forgalom elől, ebben polgárőrök segédkeznek. Amennyiben a futamok előbb véget érnek, úgy az útzárat előbb feloldják majd. A verseny nyitó- és zárókörét Merencsics Árpád, a verseny egyik szervezője fogja levezetni Nagyatád 50 feliratú autójában.

A verseny ideje alatt továbbra is megközelíthető marad az Aranykakas Étterem parkolója, valamint a József Attila sétány és a Temesvári utca Coop áruház mögötti parkoló. Szurkoljunk együtt az autóversenyzőknek!

Megosztás