A földrengés újabb áldozata: Jézus Krisztus!

Egy olvasónk jelezte szerkesztőségünknek: a csütörtöki földrengés lerázta Jézus szobrát a Kápolna utca aljában található keresztről. Az összetört darabok még most is a feszület tövében hevernek.

Korábban már tudósítottunk arról, hogy a Nagyatádon és környékén a lakásokban és házakban megrepedtek a falak, lehullottak a cserepek a csütörtök esti földrengés következtében. Mint kiderült, köztulajdonban is okozott károkat a természeti csapás. Olvasónk jelezte számunkra, hogy a Zrínyi utca és Kápolna utca kereszteződésében található feszületről a rengés következtében leesett és darabokra törött a megváltó szobra. 

Jézus darabokban
Jézus darabokban

 

A földrengés közben nagy csattanást hallottunk az utcáról – emlékszik vissza egy helyi lakos. – Rögtön kimentünk megnézni, és láttuk, hogy a túloldalon Jézus szobra leesett a keresztről és ripityára törött. 

Az összetört Krisztus darabjai még most is a kereszt előtt hevernek. Egyelőre még nem tudni, mikor tervezik kicserélni a szobrot.

A szobor lábának egy töredéke a kereszt tövében maradt
A szobor lábának egy töredéke a kereszt tövében maradt
A megtört megváltó
A megtört megváltó
Megosztás