A Jókai utca felújítására pályázik Nagyatád

Erről döntött tegnap a képviselő-testület. Egy állami pályázati lehetőséget igyekszik megragadni a város. Ennek keretében több mint 34 millió forintra számít az 53 milliós beruházás megvalósításához.

Az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására” címmel meghirdetett pályázat keretében lehet forrást nyerni belterületi utak felújítására. A kiírás szerint Nagyatád Város Önkormányzata a fejlesztési költség 65%-ának támogatására jogosult.

 

A város a Jókai utca útfelújítására pályázik. Ez 53 millió forintba kerül, amihez 34,5 millió forint támogatásra pályázik Nagyatád, a többit pedig önerőként biztosítaná. A képviselők a tegnapi rendkívüli ülésükön megszavazták, hogy az állami forrásból nyújtott támogatás elnyerése esetén a saját forrás összegét a város költségvetésében elkülönítik.

A képviselő-testület felhatalmazta a város polgármesterét, hogy a pályázat benyújtásához szükséges további dokumentumokat elkészíttesse, a pályázatot benyújtsa, és az ehhez szükséges nyilatkozatokat megtegye.

Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás