A Magyar Népköztársaság 77. városa

Éppen ez a népmesei sorszám jutott a mi kis városunknak 1971-ben. Dél-Somogy „fővárosának” maga a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke adta át a várossá nyilvánítási díszoklevelet.

A nagy napon – 1971. április 25-én, vasárnap – éppen választásokat tartottak az országban. A jelöltekre az emberek többnyire 99 egész néhány tizede adta a szavazatát, így aztán elképzelhetjük, micsoda lázba hozta az esemény a népeket.

Akik feltétlen „kifejezték, hogy elfogadják a Hazafias Népfront országépítő programját”, „hiszen a megyében soha nem tapasztalt fejlődés tanúi lehettek ezekben az években, minden somogyi élete szebbé vált” – tudhatták meg azok a dolgozók, akik számára ez nem lett volna addig is nyilvánvaló, a Somogyi Néplap keddi számából (1971. ápr. 27.).

Az istenadta nép teljes megnyugvására egyébként szombaton Kádár János is hazaérkezett a MALÉV különgépével szófiai programjáról. (Kevésbé hosszú emlékezetű olvasóink számára: a betűszó a hazai légiközlekedési vállalatot jelölte, mert akkor még olyan is volt.)

Magáról az ünnepi eseményről csak négy nappal később jelent meg a párt megyei napilapjában a tudósítás: „Várossá avatták Nagyatádot”. Az alcímből kiderül: a 77. magyar várossá. A beszámolóból elsősorban is megtudjuk, hogy mely fontos embereket köszöntöttek a jeles eseményen: sok-sok pártfunkcionáriust, az országgyűlési képviselőt, végezetül Hamvas Jánost, a városi tanács elnökét. A megyei tanács vb-elnöke – bizonyos Böhm József – meleg szavakkal köszöntötte „Dél-Somogy fővárosát”.

Kiderül továbbá, hogy „két Ikarus autóbusz s jó néhány gépkocsi szállította ki a tanácstagokat és a küldöttségeket a város határához, hogy fogadják Losonczi Pált, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét” . „Losonczi elvtárs megjegyezte: – Régóta vártunk erre a napra!” Fontos emberek elejtett megjegyzéseit ma is fontos idézni hasonló alkalmakkor, már amennyiben tiszteletüket tennék errefelé hasonlóan fontos emberek.

A várossá nyilvánító okmány átadásának időpontjában Nagyatád „utcáin felbúgott a sziréna, megszólaltak a gyárak munkába hívó kürtjei, fölharsantak az autók dudái, megkondultak a harangok…” a beszámoló szerint. Rejtély, honnan tudhatták meg a magasztos pillanat eljövetelét a cérnagyártól a templomon át a Ladában ülőkig a vigyázó szemüket a szocialista jövőbe vetők.

Az ápr. 28-i lapszámban megjelent „Köszöntünk, Nagyatád!” című közleményében a város szorgos munkásai számára azt nyomatékosította a szerénytelenségtől csöppet sem zavartan az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága és a Somogy Megyei Tanács, hogy lakóhelyük várossá avanzsálása mindenekelőtt az ő céltudatos fejlesztési politikájuknak köszönhető. „Megszületett Somogy harmadik városa, Nagyatád. E történelmi esemény annak a hatalmas erőfeszítésnek az eredménye, amelyet a megye gazdaságának fejlesztéséért… és az urbanizációért tettünk.” Nos, hogy a filmek végén szokásos mondatot parafrazáljuk: a történet mindennemű egyezése a jelen valósággal csupán a véletlen műve.

Zárásképpen pedig jön az elmaradhatatlan happy end – akad még, ami nem változik -: „Nagyatád dolgos népe mindig számíthat a megyei párt- és állami szervek támogatására.”