A nagyi csodás lekvárjai, szörpjei

A nagymamák ismerik a legfinomabb lekvárok, szörpök és kompótok titkát. A földi eper már megfőzve a spájzban várja, hogy a palacsintába kerüljön. A múlt héten pedig a cseresznyét és a meggyet dolgozták fel az atádiak.

Sok nagyatádi rendelkezik egy-egy eldugott földterülettel a városon kívül, ahol a szájízüknek tetsző zöldséget és gyümölcsöket nevelnek. A nyár kezdetével az első termések piros színnel hívják fel a figyelmet arra: ideje szüretelni.

A spájzokból ilyenkor előkerülnek az előző évi termésekből lefőzött lekvárokkal töltött, majd az év során kiürült befőttesüvegek, hogy új finomságok kerüljenek beléjük. Gyümölcsszedő és főző útjára kísértük el Fillér Józsefnét, azaz Ica nénit.

A Fillér házaspár szőlője Ötvöskónyi után található, egy kis mellékútról lehet megközelíteni. Józsi bácsi elmondása szerint a legtöbb gyümölcsfát 40 éve ültették, és még mindig hoznak termést. Az egyik meggyfa a magjait elszórva maga körül évről-évre új utódokat nevel, a házaspár nem győzi ritkítani a földből sarjadzó csemetéket.

Ideje gyümölcsöt szedni
Ideje leszedni a gyümölcsöt

A birtokot Mázli kutya őrzi, aki vicsorogva, de egy alapos szagmintavétel után mégis farkát csóválva fogadja az idegeneket. A házaspár kis telkén sokfajta gyümölcs terem: szilva, barackok, szőlő, málna, ribizli, fekete szeder és még sorolhatnánk.

A birtok csősze, Mázli
A birtok csősze, Mázli

A szőlősor végén terem a földieper – ennek az első termését már a múlt héten befőzte Ica néni. Nemcsak dzsem, hanem  szamócaszörp is készült belőle. Az unokák nagy kedvence, akik már kitapasztalták az elkészítés megfelelő módját: először a szódavíz, majd a szörp, utána kanállal megkeverni, fordított esetben felhabzik a pohár, és kifolyik a finom ital.

A cseresznyefáról is jócskán szedett már le a Fillér házaspár, ezt a spájzban sorakozó kompótok és lekvárok is tanúsítják. Ica néni különleges hozzávalóval ízesítette a csemegét: a cseresznyedzsemhez darált mákot is kevert. A gyümölcshöz idén nem volt kegyes az időjárás: az utóbbi napok kiadós esője miatt már korán megszívták magukat a bogyók, és a repedezni kezdtek. Ica néni számolt ezzel, így már korán leszedték a cseresznyét.

A különleges finomság: mákkal kevert cseresznyedzsem
A különleges finomság: mákkal kevert cseresznyedzsem

A népi bölcsesség most sem tévedett – állapította meg Ica néni.– Medárd napján esett, ezért tudni lehetett, hogy sok eső lesz. A cseresznye pedig Margit napja körül kezd éretté várni, két nappal utána. Nem vártunk sokat, amint lehetett, leszedtünk egy adagot.

Most a meggy kerül sorra
Most a meggy kerül sorra

Bár még most is érnek, ám az eperből és a cseresznyéből már nem készül újabb befőznivaló – a meggy van soron. A földesút szélén áll egy magányos meteor meggyfa. Józsi bácsi is segít a szedésben. A meggy kövér lett a sok esőtől, majd kicsattantak a szemek. A házaspár szerint korábban még apró volt, mint a cigánymeggy, most viszont jól megszívta magát. Az lenne az igazi, ha pár napig még meleg időben a cukortartalma is megnőne, de félő, hogy a cseresznyéhez hasonlóan ez is megreped, ha nem szedik le időben. Kacs nélkül szüretelték a gyümölcsöt – bár így hamar megromlik, ám nem is hagyták sokat állni a meggyet, Ica néni még aznapra tervezte a befőzést.

Létráról lehet elérni a kövérebb fürtöket
Létráról lehet elérni a kövérebb fürtöket

3-4 kilót szedett délelőtt a házaspár. Legközelebb már a nagyatádi otthonukban, a nyári konyhában látogattuk meg Ica nénit. Mire újra találkoztunk, a munka pepecselős részén már túl volt – a magozáson. Sok meggyfajta erős festékanyagával megfogja az ember ujjait, ez a mostani azonban szelídebb volt, így Ica néni keze tiszta maradt.

A magozás időigényes munka
A magozás időigényes munka
Magok nélkül nagyjából három kiló meggyből készül a dzsem
Magok nélkül nagyjából három kiló meggyből készül a dzsem

Idén inkább dzsemet készített a gyümölcsökből lekvár helyett. Vagyis nagyobb szemekben, kevesebb ideig főzve dolgozta fel a meggyet – így darabosabb, roppanósabb marad. A kimagozott meggy felét turmixgéppel pépesítette. Ezt forralta fel először, ehhez adta hozzá a nagyobb, egész szemeket. Amikor az alaplé felforrt, sűrű meggyhab képződött a tetején, ezt Ica néni lefölözte. Majd hozzákeverte a befőzőcukrot, ez már a citromsavat is tartalmazza, így marad sokáig tartós.

Először az alaplevet forralta fel
Először az alaplevet forralta fel

Túl sokat nem kellett főzni a gyümölcsöt. Miután elkészült, a még forró dzsemet befőttesüvegekbe töltötte, ezután pedig száraz dunsztolással egy kosárba helyezte őket betakargatva. Miután kihűltek az üvegek, felkerültek a kamra polcaira a többi csemege mellé.

Kosárban alszanak a bedunsztolt dszemek
Kosárban alszanak a bedunsztolt dszemek

A lekvárokat sokféleképpen fel lehet használni, de a Fillér házaspár az egyes ételek ízesítéséhez külön gyümölcsfajtákat részesít előnyben.

Mindegyiknek megvan a maga rendeltetése – állítja Józsi bácsi. – A grízes tésztához csak a meggylekvár jó, a palacsintába pedig a ribizlilekvárt szeretjük, meg az a jó az islerbe is. A buktába meg a szilva és a sárgabarack való.

És itt még nem ért véget a munka: hamarosan lehet szedni a ribizlit és a málnát is. Egész nyáron lesz mit befőzni a téli időszakra. Ha arról van szó, hogy finomat kell készíteni, a nagymamák munkája soha nem ér véget.

 

Megosztás