A néptánc legrangosabb versenyének döntőjébe jutott Vránics Eszter

Méghozzá párosban a barcsi Orsós Péterrel. A Fürjecske és a Vadvirág együttes művészeti vezetője az Országos Szólótáncfesztivál döntőjében megszerezheti a legmagasabb elismerést, az Aranygyöngyös táncos minősítést.

A 25. Országos Szólótáncfesztivál válogatóit szeptember végén tartották Székesfehérváron és Jászberényben. A szakmán belül ez a legrangosabb verseny. A zsűriben az ország legelismertebb koreográfusai, táncművészei foglalnak helyet. Összesen mintegy ötvenen vehettek részt rajta a megmérettetésen. Eszter és Péter most indultak először. A verseny tematikájában két kötelező és egy szabadon választott anyag szerepel. Az előző kettő idén az erdélyi Méra falu tánca (kalotaszegi), ill. somogyi tánc volt. Ezek mellé Eszter és Péter egy észak-mezőségi román táncot választott.

A somogyihoz még gyűjtőmunkát is kellett végeznünk, Zselickisfaludon és környékén merítettünk, úgymond a tiszta forrásból. Ebben Horváth Tibor és Zóka Éva segített bennünket – mesélte Vránics Eszter. – Pl. amikor improvizáltunk egy ismerkedős helyzetet, akkor felhívták a figyelmünket, hogy a lány nem nyújthatja azonnal a kezét a fiúnak, ha úgy tetszik, nem adhatja magát könnyen, ezt megkövetelte a hagyomány. Csak eredeti népviseletben léphettünk színpadra a versenyen, abban a ruhában, amit régen hordtak, a somogyi tánchoz ezeket is Zselickisfaludon kaptuk, 100 évesnél idősebb darabok.

Ugyanis a zsűri minden egyes tagja külön figyeli az előadásmódot, a tánctechnikai tudást vagy éppen a viseletet.

Kaptunk tőlük hideget-meleget, ahogy mondani szokás. Pl. a mérai tánc viselete nem stimmelt; bírálták a forgástechnikámat; hiányolták a szólókaraktert mindkettőnkből, az egyéniséget. A román anyag viszont nagyon tetszett nekik, azt mondták, sokkal határozottabb, és, hogy láthatóan alaposabban foglalkoztunk vele.

Eszter 2009-ben végzett a Fóti Népművészeti Szakközépiskola néptánc tagozatán. Az érettségit követően a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatója volt. Ez idő alatt a Magyar Állami Népi Együttesben szerzett gyakorlatot. Később Barcson a művészeti iskola csoportjainál folytatott pedagógiai munkát. 2019 óta él Nagyatádon, ahol a Bárdos Lajos Általános Iskola – Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptánc oktatója. Emellett Barcson és Lábodon is oktat, továbbá a Fürjecske Néptáncegyüttes és a Vadvirág Táncegyüttes művészeti vezetője.

A 25. Országos Szólótáncfesztivál országos döntőjébe 27-en jutottak be, köztük 9 páros. Október végén rendezik Békéscsabán.

Megosztás