A szakközépiskola virtuális ballagása

Rádöbbentünk, hogy a virtuális világnál mennyivel fontosabb a valódi – hangzott el Döméné Lajos Katalin igazgatónő búcsúztató beszédében. Az iskola egyik diákja saját versét szavalta el a végzősöknek útravalóul.

Ma délután egy órakor tartották meg a ballagási ceremóniát a szakközépiskolában, ám a diákoknak a járványra való tekintettel rendhagyó módon otthonukból volt csak lehetőségük részt venni az „ünnepségen”, a távoktatáshoz hasonlóan virtuális színtéren. A ballagás idén abból állt, hogy az iskola weblapjára és facebook oldalára feltettek egy videót, mely a tanári kar és néhány diák közös munkájának eredménye. A kisfilmmel igyekeztek pótolni mindazon élményeket, melyekből most a ballagó diákok kimaradnak: tartalmaz zenés képeket az együtt töltött évekből, elhangzik benne a tanárok és az igazgató búcsúbeszéde. Ezen felül az egyik 12. évfolyamos diák, Horváth Dávid a saját versét szavalja el Változások címen, melyet a mostani állapotok tükrében írt meg. A ballagási videót most itt is megtekinthetik. 

A végzősök a ballagási tarisznyájukat is megkapják majd az első vizsganapjukon, benne a tanári és az osztálynévsorral, a szokásos pogácsával, sóval és 5 forintossal.

Megosztás