Ahol rongyokkal és használt cipővel fűtenek

A kemény fagyok beálltával a nélkülöző családoknak különösen hányatottá válik a sorsuk: városunk környékén sokan vannak olyanok, akik a mínusz fokokat rosszul szigetelő viskóban, egy apró kályhával fűtve vészelik át.

A téli fűtés jelentősen megdobja a rezsiköltségeket: ám míg ezt sok háztartásban a bevezetett gázzal teszik, addig sok olyan otthon is van, ahol a mai napig kizárólag fatüzeléssel oldják meg. Szegény sorban élő családok tucatja él olyan házban, ahol a szigeteletlen falakból folyamatosan szökik a meleg, és csak a kályhában állandóan lobogó tűz tartja kint a hideget. Ám a tűzifa nem olyan, mint a központi fűtés vagy gázkonvektor, amit csak feltekerünk, és máris melegebb lett a szoba: a fát sok esetben hóban-fagyban kell begyűjteni, házhoz szállítani a latyakos utakon keresztül, és még fel is kell aprítani, majd száraz helyen tárolni. Sok fáradsággal jár, és nem is olcsó: a Sefagnál például 25-30 ezer forintba kerül egy köbméter fa, ami a hidegtől és a ház nagyságától függően 3-4 hétig elég egy háztartásban. De akinél nincs bevezetve a gáz, annak nincs is más választása: mínusz fokokban nem aludhat a család, muszáj fát szerezni.

A nagyatádi önkormányzat évről évre igyekszik megsegíteni a szegénysorban élőket szociális tűzifa kiosztásával, melyet a saját erdejéből biztosít. Ez egy természetbeni juttatás, amit kérelemre biztosít a város, miután kivizsgálták a kérelmező életkörülményeit. Egy évben háromszor lehet kérni az önkormányzattól ezt a juttatást, és háromszor is lehet megkapni, 60 napos különbséggel a két alkalom között. A fát a hideg beálltával osztják ki októbertől kezdve március végéig. Egy-egy alkalommal 1-3 köbmétert kaphatnak a kérelmezők, melyet ki is szállítanak nekik. Tavaly ezt 80 alkalommal tette meg az önkormányzat, összesen 168 köbméter fát osztottak ki, októbertől kezdve pedig összesen 83 köbmétert 41 kérelmező számára.

Hogy igazán éreztessük, mekkora kincset jelent ilyenkor a jó minőségű tüzelő, a városhatárt elhagyva Tarany felé kimentünk a bodvicai szőlőbe. Sok nagyatádi család él itt, többen tisztességes, szerény körülmények között. A dűlők sora mentén megannyi apró, sokszor egy-két szobánál nem nagyobb kunyhó áll egymás mellett. Míg sok atádinak ez csak a hétvégi birtoka, ahová szőlőt gondozni jár, másoknak ez a lakhelye: a várostáblától mintegy négy kilométerre az erdő mélyén élnek vezetékes víz és gáz nélkül. Fúrt kutakból szereznek vizet. Csak a villany van bevezetve, de azzal is spórolnak, hogy ne pörögjön túl a villanyóra. Van, ahol még az sincs. És bizony, sokan élnek itt állandó nélkülözésben. 

Az egyik dűlőben egy 3×3 méteres egyszobás kunyhóban él Csaba a testvérével és feleségével, akinek egyben a gyámja is. Szociális segélyekből élnek, munkához csak ritkán jutnak, meséli Csaba. Nem olyan régen kapták meg a tűzifát az önkormányzattól, azóta egy kis melegség költözött az otthonukba. Amikor ugyanis nincs tüzelő, azzal fűtenek, ami van: szeméttel.

Néha rongyokkal, néha használt cipővel, bármivel, amit össze tudunk szedni – mondja szomorúan Csaba. – Ez a fa, bár kicsit nedves, de elég lesz most egy jó hónapig. Cudar tud lenni olyankor az éjszaka, ha nem tudunk fűteni.

A dűlő végén a kanyarban él Csaba barátja, Zsolt és a felesége. A ház két helyiségből áll, a nappalit egy jókora vastag pokróc választja el függönyként az előszobától, ez tartja bent a kályha melegét. Bent villanyrezsón csirkepörkölt készül – gázzal főznének, de folyadék került a palackba, így azt már csak a jövő hónapban tudják majd kicserélni, ha lesz rá pénz. Zsolti szociális segélyből és alkalmi munkából tartja el leendő kis családját – felesége ugyanis terhes. Mindent megtesz azért, hogy nejének ne kelljen fagyoskodnia.

Az út melletti erdő tulajdonosával megbeszéltem, hogy a kidőlt fákat összegyűjthetem a területről – mondja Zsolt.– Meg egy kilométerre van innen a Diófa Kft., oda befizettem tízezer forintot azért, hogy az ott keletkező hulladékfát összegyűjthessem és elhozzam. De persze ahhoz meg kell bérelni lovas kocsit, az is háromezer forint. Van, hogy biciklivel hozom el, amit tudok.

Az udvarban mindenféle fa sorakozik egy rozoga fészerben: fakérgek, száraz, korhadt ágak, deszkatörmelékek. A fészer mellett egy fűrészbak – Zsolti itt aprítja a tűzifát. A ház mellett is van egy nagyobb kupac, körülbelül másfél köbméter, rajta a néhány centi vastag hóréteg. Az nagyjából, ha szerencséjük van, egy hónapra lesz elég – magyarázza Zsolt, miközben fűrészelni kezd egy vastagabb ágat. Időnként feljajdul, mert a jobb könyökében ízületi gyulladás van, nehezen megy a munka. De magától nem aprítódik fel a fa.

A pár nem kapott szociális tűzifát, nem is kértek. Nincsenek jóban az önkormányzattal – rázza a fejét Zsolt. Így aztán minden más módon igyekszik tűzifához jutni. Ami egyre nehezebb, mert többször is megbüntették őket a buszállomáson helytelen maszkhasználat miatt. Eddig több mint 100 ezer forintnyi bírság gyűlt össze, ezt is ki kell fizetni valahogy, vagy közmunkával ledolgozni. És a tél még csak épp, hogy elkezdődött.

2017-ben az Atádhír videós anyagot is készített a szociális tűzifa kiosztásáról. Akkor 65 családnak tudták melegebbé tenni az otthonát.

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás