Áldozatvédelmi szakemberek jártak az iskolában

A Nagyatádi Rendőrkapitányság áldozatvédelmi szakemberei iskolásoknak szerveztek előadásokat a gyermekek jogairól. Ennek a világnapja november 20-a.

A nagyatádi Árpád fejedelem iskolába látogattak a rendőrök 2019. november 21-én. A rendezvény meghívott vendégei, dr. Berdár Valéria gyermekjogi képviselő és dr. Dufla Ferenc, a Nagyatádi Kórház és a gyermekjóléti szolgálat pszichológusa tartottak előadást a fiatalok számára.

Az áldozatvédelmi szakemberek továbbá a programok során kisfilmekkel, teszt feladatokkal, a jogsértő helyzetek felismerését segítő és a segítségkérés fontosságát hangsúlyozó helyzetgyakorlatokkal várták a diákokat.

Az ENSZ Közgyűlése 1959. november 20-án fogadta el „A gyermeki jogok nyilatkozatát”. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. A nyilatkozat, azzal a céllal, hogy ” hogy a gyermek gyermekkora boldog legyen” olyan konkrét jogokat fogalmazott meg, mint például a névhez, az állampolgársághoz és az oktatáshoz való jog.

Megosztás