Ápolói bérplakát: szerintük hecckampány

Bruttó 517 és 690 ezer forint között keresnek idén az ápolók a kormány portálján közzé tett kép szerint. Az érintettek kiakadtak ettől, százával érkeztek a hozzászólások a poszthoz.

Nettó hazugság az egész!; légből kapott számok; közel sem igaz; ez egy hecckampány az ápolók ellen – ilyen és ehhez hasonló kifejezésekkel kommentálták az általunk megkérdezett nagyatádi egészségügyi szakdolgozók a kormányzati oldalon megjelent táblázatot.

Aszerint ugyanis a magyar ápolók átlagkeresete idén bruttó 517 ezer és 690 ezer forint közötti a pályán eltöltött időtől függően. Ezt felháborodva utasították vissza az érintettek, mondván, az állítás még pótlékokkal és túlórával sem igaz. Egyébként pedig 8 órás munkát lenne tisztességes alapul venni bármilyen összehasonlításhoz. Ráadásul, mutattak rá, január elején hogyan lehetne megmondani az éves átlagkeresetet.

Nem tudom, honnan vehették ezeket a légből kapott számokat, gondolom, az orvosi béremelések miatt kellett valamit virítani, hogy megnyugtassák a közvéleményt, az ápolókat sem hagyják az út szélén – mondta az egyik nagyatádi szakdolgozó. – Akik nálunk a betegágy mellett vannak éjjel-nappal, azok a C, D, E kategóriába sorolható ápolók. Az F kategóriás már, úgymond, egyműszakos. A mi bérünk nagyon elmarad ettől: egy C kategóriás ápoló eddig bruttó 250 ezer körül kapott, erre jön még 24 ezer ágy melletti pótlék és az éjszakás műszakokért valamennyi, havonta általában hat ilyen van. És ennyi, se cafeteria, se egyéb.

Amióta nem vagyunk közalkalmazottak, ugye, a pandémia idején ezt aláíratták velünk, azóta lényegesen kevesebbet kapunk – panaszolta egy, a szakmában bő harminc éve dolgozó nagyatádi ápolónő. – Én E11-ben vagyok, nettó 320-at kapok.

Már egy Lidl-ös árufeltöltő is többet keres, mint egy húsz éve a szakmában dolgozó szakápoló – fakadt ki egy másik helyi ápoló. – Az egészségügyi bértáblák átgondolatlan változtatásainak az az eredménye, hogy egyre inkább elmérgesedik a viszony az orvos és a nővér között. Tízszeres a fizetési különbség, holott gyakran kell a nővérnek valójában orvosi feladatot is ellátnia, és most már sokan úgy vagyunk vele, hogy akkor adja be a vénás injekciót az orvos, ha már ennyi pénzt kap.

Szabó Gyuláné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Somogy megyei elnöke kérdésünkre annyit felelt, nem lehet szavakkal kommentálni ezt a táblázatot, nagy kárt okoz.

Az emberek elé ez lett kitéve, a helyükben én is azt mondanám, most miért jajgatnak az ápolók? – folytatta a megyei elnök. – Ez még az éjszakai pótlékokkal, az ügyelettel és az esetleges túlórával sem lehet igaz, egyszerűen valótlanság. Egyébként pedig nem a 8 órai munkáért járó bért lenne tisztességes összehasonlítani?!

A megyei elnök hozzátette, hogy a 2018-as bértáblához méri a kormány az emelés mértékét. A Népszavának a szakdolgozói kamara országos elnöke, Balogh Zoltán is reagált:

Nincs az az ember, aki január első napjaiban meg tudná mondani, hogy mennyi lesz az éves átlagkereset. Ezért mi sem értjük, mi értelme van mindennek. Ráadásul ezek a plakátok éppen akkor hergelik a dolgozókat, amikor egyébként is kifeszített körülmények között kell dolgozni, ez nagyon méltatlan – mondta az elnök.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna kigyűjtötte a KSH által közzétett korábbi átlagkereseteket, amiről szintén a lap írt. Eszerint abban a kategóriában, ahol a kormány 517 ezer forintot mond, valójában 340 ezer a bruttó kereset. Ahol 575 ezret ott 389 ezer, ahol 649 ezret, ott 422 ezer, a 690 ezret, ott 499 ezer forint a valódi bruttó kereset. De ezeket is csak majd az ígért februári béremelés után érik el a dolgozók.

Az egészségügyi szakdolgozók 2022-től érvényes bértáblája egyébként bárki számára elérhető.

Fotó: Depositphotos
Depositphotos

 

Megosztás