Aranyérmeket hozott a Mikulás az atádi úszóversenyzőknek

8 versenyzővel vett részt a NUSE a barcsi Mikulás Kupán a hétvégén. Jól teljesítettek a gyerekek, 10-nél is több számban sikerült aranyérmet szerezniük.

Tizenkét csapat fogadta el a Dráva Úszó- és Szabadidősport Egyesület meghívását az idei Mikulás Kupára Barcson, köztük a NUSE is. Rekord létszámmal és futamokkal telt a szombat délelőtt a barcsi fürdőben. A 12 éves múlttal rendelkező versenyre idén 12 csapat 180 résztvevője nevezett be. Az úszók 20 versenyszámban állhattak rajthoz. A szombati megmérettetésen 480 alkalommal szólalt meg a rajtot jelző sípszó.

A nagyatádi Úszó És Kerékpáros Egyesület versenyzői közül 8 fő vett részt a versenyen. Kiváló versenyzésüknek köszönhetően összesen 12 arany-, 10 ezüst- és 4 bronzérmet hoztak el a hazaiak. Az egyesület edzője, Papp László szerint minden atádi résztvevőnek kijár a gratuláció, és a pihenés – a Mikulás nem véletlenül hozott nekik bőségesen ajándékot.

Megosztás