Árokba borult autó és munkagép, tarló égett

A személygépkocsi a 68-as főúton; Marcaliban ütközött a hídfőnek, a traktor Somogycsicsó mellett hajtott árokba; a tarló pedig fél hektáron Nagyatád külterületén kapott lángra.

Tizenhat tűzoltói beavatkozással indult augusztus harmadik hete Somogy megyében. Huszonnégy óra leforgása alatt több baleset is történt a megye útjain.

A reggeli órákban Somogycsicsó külterületén egy munkagép hajtott árokba, majd az oldalára borult. A gép hátsó kanala az út szélén volt, ezzel veszélyeztette a járműforgalmat. A csurgói önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet, majd kerekeire állította azt. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A somogycsicsói eset után negyed órával újabb segélykérő hívás érkezett a megyei műveletirányítási központba, mely szerint árokba csapódott, majd visszapördült az útra egy személyautó a 68-as főúton, a Marcalihoz tartozó Bizén. Félpályán haladt a forgalom, miközben a marcali hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A jármű vezetőjét a mentők kórházba szállították.

A hőség megterheli az egészséges szervezetet is, de különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, figyelmeztetett a katasztrófavédelem. A tartós hőség miatt, az átlagosnál melegebb időben bárkinél előfordulhatnak egészségügyi panaszok. Akik a hőség ellenére gépjárműbe ülnek, fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a koncentrációt negatívan befolyásolhatja a meleg.

Fél hektáron égett a tarló Nagyatád külterületén hétfő délután. A tűz egy erdősávot veszélyeztetett. A területet egy helyi gazda körbetárcsázta, megakadályozva a lángok továbbterjedését. A nagyatádi hivatásos tűzoltók több vízsugárral és kéziszerszámokkal fojtották el a tüzet.

Fotó: Nagyatád HTP
Fotó: Nagyatád HTP

 

Megosztás