Atádiak a világ legnagyobb maratonversenyén!

Nagyatádi versenyző is célba ért a világ legnagyobb maratonján Kínában. Százezer versenyző vett részt idén a Xiameni futóversenyen, köztük 5 magyar induló állt rajthoz. Janota Zoltán Johnny osztotta meg velünk élményeit.

Százezren rajtoltak el január 6-án
Százezren rajtoltak el január 6-án

Január 6-án közel 100 ezer versenyző állt rajtvonalhoz a kínai Xiamen városában teljesíteni az év első maratonját. Ekkora embertömeg egyenlő Nagyatád teljes lakosságának felsorakoztatásával tízszer egymás után. A beszámolók szerint csak maga a rajt több órán keresztül tartott. Már 2003 óta minden évben megrendezik a világ legnagyobb maratonját, és idén a Nagyatádi Wink Maraton főnyereményeként a két első helyezett, Szabó Tímea olimpikon és Janota Zoltán „Johnny” is ott voltak a rajtvonalnál, és együtt hömpölyögtek a versenyzőkkel a Dél-Kínai tenger partján.

Janota Zoltán a xiameni futótömegben
Janota Zoltán a xiameni futótömegben

Egy hete egy 30km-es futóversenyt nyertem Velencén, ott eléggé kihajtottam magam. Kínában az időeltolódás és a 13 órás repülőút miatt is nyugodtabb versenyt terveztem, ezért nem is vártam most nagy eredményt magamtól. Ennek még nincs itt az ideje. Fontosabb volt, hogy lelkiekben legyek erős, mert a folyamatosan hosszú emelkedőkkel tarkított, hullámos pálya mellett, az utolsó 20 km-t viharos szembeszélben és szitáló esőben kellett futni. Így év elején ez egy nagyon jó erőfelmérő volt a számomra. A kínai kultúra terén szerzett rengeteg tapasztalat, élmény és az ottani emberek barátsága, vendégszeretete is szintén izgalmas és értékes volt Idén kicsit más célokkal, máshogy versenyzem, de természetesen nem tűnök el. Vannak bőven terveim. – mondta el a versennyel kapcsolatos tapasztalatait a 16-szoros nagyatádi ironman. Abszolút helyezésben a 233. helyet érte el, korosztály belül pedig a 70. helyen érkezett be, 2 óra 59 perces idővel, és ezzel a 3. legjobb európai eredményt teljesítette Xiamenben.

Johnny videós beszámolót is készített a facebook oldalán:

Összesen 5 magyar sportoló szerzett indulási lehetőséget az év első és legnagyobb maratonján. Két riói olimpikonunk, a már említett Wink Maraton győztes, Szabó Tünde és Józsa Gábor elit rajtszámot (40 és 41) is kapott, ami már önmagában is nagy sikert jelent. A magyar indulók között szerepelt az említetteken kívül még Simonyi Balázs ultramaratonista, és Naszvadi Gabriella. A versenyen továbbá jelen voltak nézőként kapcsolatépítés céljából a Nagyatádi Wink Maraton szerevzőbizottságának tagjai: Soós Görgy és Urbán Róbert az RKC egyesület elnöke. 

Megosztás