Az atádi fiú prostituáltként tüntetett fel a neten egy asszonyt

A fiú az egyik közösségi oldalon álprofilt hozott létre egy helyi asszony nevében, és azon keresztül sértegetett és fenyegetett másokat. Az ún. cyberbullyinget elkövető 16 éves fiút a napokban fogták el a rendőrök.

A nyomozás kiderített, hogy a kezdetben még ismeretlen tettes egy nagyatádi lakos személyes adataival visszaélve létrehozott egy felhasználói profilt. Az asszonyt prostituáltként tüntette fel a közösségi médiában, akinek nevében több személynek küldött fenyegető, valamint becsmérlő hangvételű üzeneteket. A sértett emiatt jelentős érdeksérelmet szenvedett.

A rendőrség a feljelentést követően azonosította a feltételezett elkövetőt, egy 16 éves, szintén nagyatádi lakost, akit 2022. június 7-én elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók a fiatalkorút személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, mobiltelefonját pedig lefoglalták.

Cyberbullying mint jelenség:

Az internet névtelenségébe burkolódzva sokan úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek, besározhatják, megalázhatják a másikat. Az angol nevén cyberbullyingként is emlegetett jelenség legalább olyan veszélyes, mint annak offline verziója, nem egy esetben végződött már tragédiával.

Az így szerzett sebek hosszú távú károkat eredményezhetnek – főleg a – a gyermekek személyiségfejlődésében. A következmények között lehet az önbizalomvesztés, alacsony önértékelés, ingerültség, folyamatos stressz, szorongás, dezorientáltság, teljesítménycsökkenés, a bizalmi kapcsolatok megromlása, elszigetelődés, önkárosító viselkedésformák, súlyos mentális, pszichés és pszichoszomatikus betegségek kialakulása, végső esetben pedig az öngyilkossági kísérlet is.

Az internet használata során számos veszély fenyegeti a felhasználókat és számítógépeiket, okostelefonjaikat, tableteiket. Ezekkel szemben a megfelelő biztonsági intézkedésekkel és magatartási szabályok tudatos betartásával lehet védekezni.

A rendőrség tanácsai a virtuális térben történt áldozattá válás megelőzése érdekében:

Ne adja meg senkinek felhasználói nevét és jelszavát!
Használjon erős, hosszú jelszavakat a közösségi oldalakhoz (Google, Facebook)! Ha szükséges tárolja őket jelszókezelő alkalmazásban.
Közösségi oldalon ne legyen nyilvános a profilja, a személyes adatait, a megosztott tartalmakat csak az ismerősei láthassák!
Csoportosítsa ismerőseit és ezáltal korlátozhatja, hogy ki mit láthat!
Csak ismerős feladó által küldött e-mail mellékletét nyissa meg!
Soha ne adjon meg jelszót, PIN kódot e-mailben küldött kérésre!
Belépéskor inkább gépelje be az URL címet, mintsem a kapott linkre kattintva lépjen be az oldalra!
Online bankkártyás fizetésnél mindig győződjön meg arról, hogy valódi banki oldalon adja meg az adatokat, más oldalon (pl. kereskedő oldalán) ne adja meg azokat!
Egyéb oldalra vagy alkalmazásba közösségi profiljával történő bejelentkezés során ellenőrizze, hogy az oldal vagy alkalmazás milyen személyes adatához fér hozzá (születésnap, e-mail cím, ismerőseinek köre stb.)! Szükség esetén módosíthatja az elérhető információk körét.
A biztonságos környezet megteremtésével, tudatos internethasználattal és adatainak fokozott védelmével biztonságosabbá teheti az internethasználatot.

Depositphotos
Depositphotos

 

Megosztás