Az atádi megkérdezettek fele nem kérte a kínai vakcinát

Folytatódik az idősek és krónikus betegek oltása. Holnap az AstraZeneca vakcinát használják a háziorvosok, hamarosan lesz kínai is. Ennek mind a tárolása mind a beadása egyszerűbb, ám a páciensek nem szívesen választják.

Ahogy a múlt héten is megírtuk, a háziorvosoknak máig kellett lejelenteniük, hogy az előzetes lista alapján mely betegeik kérik az AstraZeneca, a Pfizer és a Sinopharm oltásokat. Az általunk megkérdezett háziorvosnak a saját körzetében ezekre az oltásokra vonatkozóan rendre 10-10 és 55 személlyel kellett egyeztetni az oltás helyét és időpontját. Ebből az AstraZeneca már megérkezett, mellyel holnap a 18-59 közti korosztályból kaphatnak azok, akik valamilyen alapbetegséggel rendelkeznek. A Pfizer féle vakcinával a 75 év felettieket oltják be vélhetően pénteken, ha időben megérkezik az oltóanyag.

Emellett várhatóan a kínai Sinopharm oltást is megkapják az atádi rendelők még a héten. Ezt a 60 év feletti korosztálynak tervezik beadni. Az időpont-egyeztetés során azonban kiderült, hogy meglehetősen nagy a bizalmatlanság ezzel az oltóanyaggal szemben.

55 beteget írtak elő, ám 48-at is alig tudtam leegyeztetni – mesélte az általunk megkérdezett háziorvos. – Csak minden második megkérdezett egyezett bele a használatába. Most már van elérhető magyar nyelvű tájékoztató, ez alapján informáljuk a betegeket.

Akik nem kérték a kínai oltóanyagot, azok később kerülhetnek csak sorra másik fajtával. A Sinopharm oltóanyag a „hagyományos” vakcinatechnológiával működik: elölt kórokozókat tartalmaz, mely beadva aktiválja az immunrendszert a kórokozó azonosítására és elpusztítására. Hasonló elven működik a BCG, azaz a tuberkulózis elleni vakcina is. Emlékezető oltás 21-28 nap múlva szükséges. A háziorvos szerint a kínai vakcinának az a nagy előnye, hogy könnyebben és hosszabban tárolható, mint például a Pfizer oltóanyaga: nem igényel extrém hűtést, és akár 2 évig is fel lehet használni. Ráadásul egy ampullát egy páciensnek lehet beadni, tehát nincs szükség a hígításra és a betegek közti szétosztásra, nem áll fenn a veszélye annak, hogy veszendőbe megy a vakcina. Az oltást követően előfordulhatnak mellékhatások, úgy mint fájdalom az oltás helyén, bőrmelegség, duzzanat, viszketés; fejfájás láz, fáradékonyság, izomfájdalom, ízületi fájdalom, influenzaszerű tünetek, érzéscsökkenés, végtagfájdalom. Ám a háziorvos szerint ezekkel a mellékhatásokkal – ha egyáltalán jelentkeznek – sokkal jobban járunk, mintha elkapnánk a betegséget.

Nyitókép: Györke József

Megosztás