Az atádi strand pünkösdre készen áll a nyitásra

Ám a kormányzati szabályoktól függ, hogy akkor valóban kinyit-e. A szállásadók és a vendéglátóhelyek is készülnek, de utóbbiak azt mondták: nem szívesen tesznek különbséget a vendégek között, így bent még nem nyitnak.

A részletszabályok egyelőre nem ismertek

Márpedig – ahogy mondani szokás – az ördög a részletekben rejlik. Az egyik nagyatádi vendéglátós például azt mondta: ugyan hétvégén megnyithatták volna a teraszukat, de nem tették; most már tapasztaltabbak voltak, mint legutóbb. Tavaly nyár elején rögtön kinyitották, mihelyt lehetett, de ez havi egymilliós veszteséget okozott nekik, ugyanis több alkalmazottat is fel kellett venniük emiatt, viszont nem volt annyi vendég, hogy ez megérje.

„Nem szeretnénk különbséget tenni a vendégek között”

Persze, kint mindenki nyitni fog előbb-utóbb. Más a helyzet az éttermek, kávézók belső tereivel. Mint ismert, ezekbe csak a  védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek majd be. Annak meglétéről pedig az üzemeltető kötelessége meggyőződni, egyébként akár 1 millió forintos bírsággal vagy bezárással sújtható. Több nagyatádi vendéglős is úgy foglalt állást: nem lenne szerencsés konfrontálódniuk a vendégekkel, ők nem szeretnének különbséget tenni közöttük, ezért inkább egyelőre csak a teraszaikon fogadják őket. A belső térben kizárólag rendezvényeket tartanak.

Az elmúlt több mint egy év rémálom volt a turizmusban és vendéglátásban érdekelt vállalkozások, intézmények és más szervezetek számára, tízmilliókban mérhetőek a veszteségeik. Nagyatádon és környékén a helyi turisztikai egyesület 35 tagot fog össze. Tegnap beszélték meg, mire számítanak a továbbiakban, hogyan készülnek a központi szabályok beígért enyhítésére.

Felkészülnek a strandnyitásra

A Nagyatádi Fürdőkben már tavaly szeptemberben be kellett zárni az uszodát az iskolai csoportok előtt, novemberben pedig jött a teljes zárás. Egyedül a gyógyfürdőben maradhattak a kezelések. Ám ezek száma is a felére esett vissza, hiszen a szállodákat is bezárták, így csak a környékről érkező vendégek jöhettek.

Az utóbbi hetekben, a járvány harmadik hulláma idején pedig már csak alig pár vendégünk maradt. Ráadásul költségvetési szervként nem vagyunk jogosultak a bértámogatásra – vázolta a fürdők helyzetét Kolics Tamás igazgató. – Most egyelőre annyit tudunk, hogy 4 millió beoltott után elvileg nyithatnánk, és pont. A részletszabályokról még semmit nem közöltek. Az biztos, hogy május 22-re készen állunk a strand nyitására. Már a pünkösdi hosszú hétvégére tervezünk gyereknapi rendezvényt, és azután is, egész nyárra, a hétvégékre szeretnénk gyerekeknek, ill. felnőtteknek szóló kisebb programokat.

Jön Kovács Kati, lesznek nagyrendezvények

A város és a kulturális központ rendezvényeiről több részlet is kiderült a megbeszélésen.

Egyelőre kisebb események lesznek, pl. kultúrkávézó, rockkocsma, színházi előadásokat csak szeptembertől szervezünk. Az első nagyobb eseményünk a Múzeumok éjszakája lesz június 26-án – vázolta a terveket Pünkösd Márton igazgató.

Jelen állás szerint az alábbi rendezvények várhatók Nagyatádon.

  • Múzeumok éjszakája – június 26.
  • Atádi sokadalom – júl. 3.
  • Zenés nyári esték – Kovács Kati júl. 17.; Marót Viki és a Nova Kultúr; Dolhai Attila és Gubik Petra aug. 7., szept. 4.
  • Nemzeti ünnep – augusztus 20. (a Sportcsarnok mellett, koncerttel és tűzijátékkal)
  • Honvádtalálkozó – szept. 17-18.
  • Retro nap – szept. 25.
  • Város napja – okt. 15.

Az igazgató beszélt arról is, hogy hamarosan öt túraútvonalat jelölnek ki, közülük egy a városon belül halad, a többi pedig kivisz onnan. Mindegyiknek a kiindulóállomása a turisztikai központ lesz.

Nagyüzemre készülnek a hotelek, panziók és erdei iskolák

A szállásadók sok foglalásra számítanak a következő hónapokban. A Park Hotel 18 szobája már két hete telt házzal üzemel, igaz, egyelőre a kórházba vezényelt egészségügyi dolgozók és néhány üzleti céllal érkező külföldi tölti meg azokat.

Az ülésen elhangzott, hogy az erdei iskolák és táborok megnyílnak a diákok fogadására, pl. a Mocz tanyán júniustól. Kaszón már telt házuk van a nyárra, sorra érkeznek majd a csoportok. Egy nagy méretű zenei színpadot építenek a kisvasút állomása mellett, és készülnek a szeptember végén kezdődő vadászati világkiállítás helyi eseményeire.

 

Megosztás