Az Év Agrárembere díjra jelölték Claessens Petert

A sertés-és szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozó gazdaság vezetőjét először jelölték állattenyésztés kategóriában az Év Agrárembere díjra. A Claessens cégcsoport tavalyi nettó árbevétele csaknem 20 milliárd forint volt.

A Claessens Group története 1995-ben kezdődött, amikor a család Somogyszob Nagybaráti-pusztán megvásárolta a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. A Claessens családban korábban is hagyománynak számított a gazdálkodás. Ezt a tevékenységet hazánkban is folytatva létrehozták Somogy megye legnagyobb állattartó vállalatát. A cég csaknem 250 főt foglalkoztat, így mára már Nagyatád és környéke egyik legjelentősebb munkaadója.

A vállalat fő profilja a sertés- és tejelőszarvasmarha-tenyésztés, szántóföldi növénytermesztés kizárólag a saját állatállomány ellátására történik. A cégcsoport tehenészetében 2 ezer tehenet tartanak. A tehenek évente 21 millió liter tejet termelnek. A sertéstelepeken évente több mint 300 ezer malac születik, és 8 ezer tenyészkocát nevelnek. A vállalatcsoport központja Somogyszob, Nagybaráti-pusztán található. A Claessens család nevéhez fűződik hazánk két legnagyobb hizlaldája. A Somogycsicsón található ma is üzemelő telepet jelenleg 36 ezer férőhelyesre bővítik. A másik a Böhönye melletti Terebezdpusztán épül, ez lesz az ország második legnagyobb hizótelepe. Itt 32 ezer sertést hizlalnak majd. Az állatok átlag 125-130 kilogrammos súly eléréséig maradnak a telepeken, majd döntő többségében a legnagyobb hazai vágóhidakra kerülnek. A gazdaságban az állatok tartása a legszigorúbb Európai Uniós normáknak megfelelően, a legmodernebb technológiával felszerelt körülmények között zajlik. 

A család egyebek között évek óta segíti a Dél-somogyi térség fejlődését: környékbeli iskolákat, alapítványokat, közintézményeket és sportegyesületeket is támogat. Ennek keretében készült el az oktató-és látogatóközpont, ahol edukatív és játékos programokkal várják az iskolák diákjait.

A Claessens cégcsoport 2018-as nettó árbevétele csaknem 20 milliárd forint volt.

Claessens Petert, a Claessens Group ügyvezetőjét most először jelölték az Év Agrárembere díjra, mégpedig állattenyésztés kategóriában. Már ötödik alkalommal rendezik meg ezt a díjátadást. A zsűri kiválasztotta az idei 30 döntőst, vagyis azokat a mezőgazdaságot szerető és büszkén vállaló szakembereket, akik a mindennapi érdemi munka arcai. Róluk bemutatkozó kisfilm is készült.
Nagy István agrárminiszter többször hangsúlyozta: az elismerés célja, hogy mindenki megszólítva érezze magát, és mindenki közös ügynek érezze a vidék sorsának alakulását, hiszen Magyarország sikerének záloga a vidék felemelkedése, megmaradásának záloga pedig a vidék megmaradása.

Az Év agrárembere díj nyertese olyan, a magyar agrárszakmában dolgozó személy, aki az agrárvilág, az őt körbevevő társadalom számára értéket teremtett. A megtisztelő címre 10 különböző kategóriában lehetett jelöltséget szerezni. A közönségdíjasra 2019. január 5–től 20–ig szavazhatnak az esemény közösségi oldalán, a nyerteseket pedig egy gálaesten február 2–án, Egerben hirdetik ki, ahol életműdíjakat is átadnak.

Megosztás