Az idős sértettől az értékeit, ismerősétől az autóját vette el 

A Nagyatádi Járási Ügyészség vagyon elleni bűncselekmények, kifosztás és jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat egy 20 éves férfival szemben.

A büntetett előéletű vádlott 2020 júliusában a vele egy községben lakó idős sértett házába ment, majd – kihasználva az áldozata szellemileg és fizikailag is hanyatló állapotát – elterelte a figyelmét, és a dohányzóasztalról magához vett két csomag dohányt, valamint egy mobiltelefont, ezt követően pedig távozott a házból.

A férfinek ezen túlmenően azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert 2021 áprilisában az egyik ismerőse kabátjából kivette a slusszkulcsot, majd a sértett engedélye nélkül közlekedett az autójával, míg végül az éjszakai órákban egy buszmegállónak ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban a sérült gépkocsit hátrahagyva a vádlott távozott a helyszínről.

A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal rendelje el a vádlott korábbi, felfüggesztett fogházbüntetésének végrehajtását is.

A felhasznált fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.
A felhasznált fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

Megosztás