Az ovis kishúgát mentette a fiú, akit összeharaptak a pitbullok

A kishúgát kísérte óvodába a 13 éves ötvöskónyi Gábor, amikor három pittbull támadt rájuk. A helyiek azt mondják, évek óta rettegésben élnek, a faluban mindenfelé kutyák kóborolnak, és ezidáig hiába kértek segítséget.

„Borzalom! Ma megtörtént Ötvöskónyiban az, amitől több mint 5 éve féltem!” – így kezdődik az a bejegyzés, amit egy ötvöskónyi hölgy tett közzé délelőtt a közösségi oldalán. Ebből kiderül: 2015. óta küzdenek a faluban tapasztalható „kutyainvázióval”. 

Előfordult, hogy pitbullok támadtak ránk, miközben a babakocsit toltam, csak az volt a szerencsénk, hogy a gazdájuk időben kirohant a házból. Az az ember négy pitbullt és két másik kutyát tart, azok rendszeresen kiszöknek, de rajtuk kívül is mindenfelé kutyák bóklásznak a faluban, a bolt előtt, a buszmegállóban, múltkor még az óvoda udvarában is volt.

A kisgyerekes anyuka azzal szemléltette a rettegésüket, hogy még az öt házzal arrébb lévő szomszédjába is autóval jár. Mint mondta, a szülei 35 év munkáját hagyták hátra, mikor az élhetetlen viszonyok miatt elköltöztek a szülői házból.

Mások ugyanezt erősítették meg. Egyikük beszámolt róla, hogy a mai tragédiát okozó kutyák a múlt héten a szomszédos udvarba szöktek be, és megtámadták az ottani ebet. A falubeliek hangoztatták, hogy már többször jelezték a gondokat az önkormányzatnak, sőt, a rendőrségtől is kértek segítséget. Mindeddig hiába.

Időközben elértük azt a férfit is, aki a megtámadott gyerekek segítségére sietett. Bogdán Zsolt reggel éppen a boltba indult, amikor egy kislány jött vele szemben az utcán. Annyit tudott kiszedni belőle, hogy az óvodából szökött el (persze, később kiderült, odáig nem jutottak el a testvérével), így hát elindult vele, hogy visszakísérje. Az óvoda előtti parkban jajveszékelésre lett figyelmes.

Akkor láttam a gyereket, hogy marcangolják a kutyák, de akkor már rohant a gazdájuk is, rájuk kiabált, hogy mit csinálsz, mit csinálsz, fölkapta a gyereket az ölébe, meg zargatta a kutyákat is közben, de minél följebb emelte, a kutyák úgy ugráltak föl, nem fogadtak szót neki, én meg fogtam a kislányt, mert, ugye, ő is ott volt közben, és gyorsan az egyik szomszédos ház kerítésén átdobtam, nehogy őt is megmarják a kutyák, aztán hívtam a mentőket. Sajnos, a kisfiún már nemigen tudtam segíteni, addigra összemarcangolták a kutyák.

A kutyatámadásról beszámoló korábbi cikkünkben az általunk megkérdezettek rottweiler fajtájúként azonosították a kutyákat, ám azóta többen is jelezték, hogy azok pitbullok.

Információink szerint a 13 éves Gábor az arcán könnyebb, a testén pedig súlyosabb sérüléseket szenvedett. Az állapotáról kértünk hivatalos információt az Országos Mentőszolgálattól, mihelyt választ kapunk, közöljük.

Frissítés:

Megérkezett az Országos Mentőszolgálat válasza:

„Azonnal riasztottuk a nagyatádi esetkocsit. A fiú súlyos végtag sérüléseket, valamint fejsérülést szenvedett, helyszíni ellátás után traumatológiai osztályra szállítottuk” – közölte Győrfi Pál, kommunikációs és pr vezető. 

A cikkünkben szereplő félreérthető mondat miatt elnézést kérünk az ötvöskónyi óvoda munkatársaitól: természetesen a kislány nem szökött meg az óvodából (csupán rábólintott az erre vonatkozó kérdésre), hiszen odáig nem jutottak el a testvérével, mert útközben támadták meg őket a kutyák. 

Megosztás